Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

tőlük követelte a társadalom és a haza, — akkor, amikor sorsukról intézkedni kell, mikor jogaik megszabásáról intézkedni kell, szóhoz juthasson. Ne azok hozzanak törvényt és ne azok hozzanak rendszabályokat, akik tulajdonképen annak a tömegnek urai voltak és azt lenyomták és emberi méltóságának öntudatára se engedték ébredni, hanem az a megmozdult nagy bírnámi erdő törje keresztül az elavult felfogások bástyáit, a forradalom szent jogából, a munkások és a szabad polgárok egységével. Kétségtelen, hogy Magyarországon ez a mi dicsőséges forradalmunk összerombolta a régi politikai rendszer kereteit. A múlt romokban hever. A romokba nem lesz többé visszatérés és nem hiszem, hogy volna magyar ember, akinek a lelke fel ne szabadult volna, amikor látta, hogy szabad, független Magyarországot egy nap alatt teremtettünk vértelen ül és veszteségek nélkül, pénztelenül; mikor látták, hogy évszázados elnyomatás után talpra állott ez az egész nemzet mint egy ember és ledöntötte a régi zsarnokságnak összes intézményeit. De fájdalom, a forradalomnak nemcsak politikai része van. Ez csak a keretek lerombolása. Az új kereteket fel fogja állítani a népköztársaság. E kereteket azonban tartalommal, szellemmel betölteni hivatása annak a szociális irányú társadalomnak, amely tulajdonképen még be nem végződött és nem fog befejeződni addig, míg a jogok és a vagyoni javak szétosztásában az emberiséget az egyenlőség alapjaira nem helyezte. Tisztelt barátaim! Ennek a hatalmas áramlatnak, amely a szabadság áramlata volt, meg kell nyilatkoznia minden intézményünkben, a helyhatósági képviseletben és a fővárosi képviseletben. Azt mondja a polgármester úr: ez a főváros szíve az országnak és ha a szív beteg, akkor az organizmus is sínyli. Igazsága van. De a múlt rendszerben, amely politikai hitványságával az egész országot átitatta, az a szív sem vált külön. Együttműködött az egész organizmussal és mondhatjuk, az osztályuralomnak, a kiváltságosak helyzetének a főváros közgyűlési terme is egyik erős védbástyája volt. Csak a legújabb időben észlelhettünk bizonyos szociális reformokat, amelyek inkább elcsitítására szolgáltak a hangulatnak, mintsem szerves munka lett volna, amely kiterjed a tömeg minden rétegére, azok minden életigényére, nemcsak a jogaikra, hanem gazdasági érdekeire is. Igaz, hogy ebben a fővárosban egy millió ember él s mégis alig néhányan voltak azok, akik pártszervezetet tudtak csinálni a maguk klikkszervezetével és rendszerével. És erre rámutatott nemcsak a szocialista sajtó, de a polgári sajtó is ostorozta azt és kijelentette, hogy a főváros tulajdonképen albérlete egy pár hatalmas fővárosi bérlőnek, akik a főváros ügyeit a maguk bizalmas intim körében szokták elintézni és sohasem azt nézték, hogy a közérdeknek mennyiben tesznek szolgálatot, hanem kölcsönös megalkuvás eredményeként kielégítették a maguk klikkrendszerének érdekeit és ezáltal milliókat tartottak függésben, milliókat tartottak rabszolgaságban, éppen ezen fővárosi klikkrendszereknek az érdekeiért. Tisztelt Néptanács! Engedjék meg, hogy én ezt mint polgárember mondjam el, mert akkor, amikor igazságot szolgáltatunk az eszméknek, akkor, barátaim, közelebb jutunk egymáshoz és az őszinte megértés szüli azt a kölcsönös bizalmat, amelyre nekünk itt az együttes munkánál szükségünk van. A mi programmunkban elvi ellentétek lehetnek és azt hiszem, mindegyik megáll a maga világnézeti alapján. De azért, tisztelt barátaim, a programmunk különbözősége nem zárja ki, hogy a legszükségesebb, égető szociális reformok képezzék ennek a Néptanácsnak és Budapest jövő köz-