Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

állapot, hogy még a szomszéd Bécsben is, amely pedig messze mögötte áll az angolamerikai mintaképeknek, átlag 10—12-szer annyit olvasnak, mint minálunk. Ezen a bajon csak egy módon lehet segíteni: a könyvtárügynek a községi politika körébe vonásával. A könyvtárak az egyéb közoktatási intézményeknek szerves kiegészítői s miként az összes kultúrállamokban a közoktatási politika gondoskodásának körébe utalták, úgy minálunk sem lehet a nyilvános könyvtárügy más, mint a községi kultúrpolitika tárgya. S miként külföldön mindenütt úgy tapasztalták, hogy a könyvtárak mai két főtípusa: az ú. n. tudós könyvtárak és a csak az ú.n. műveletlen nép vélt igényeire szabott ú.n. népkönyvtárak egyformán alkalmatlanok az ipari nagyvárosok fejlettebb igényű népessége művelődési szükségleteinek kielégítésére, az Emlékirat szintén az angol—amerikai és modern német ú.n. egységes könyvtár típusát ajánlja, amely sem a régi tudományos könyvtárral, sem a régi népkönyvtárral nem azonos, hanem egyben modern tudományos, tudományt népszerűsítő és szórakoztató könyvtár. De bármilyen legyen is az új könyvtár, azzal eleve tisztában kell lenni, hogy ha csak megközelítőleg akkora és oly minőségű könyvforgalmat akarunk elérni, mint a külföldi nagyvárosok könyvtárai, a székesfőváros könyvtári kiadásai a maihoz képest tetemesen megnőnek. Hogy ezen növekedés a lehető legszerényebb korlátok közt maradhasson, az Emlékirat többrendű javaslatot tesz, egyrészt a könyvtár működési körének megszorítása, másrészt ma szétszórtan működő községi és társadalmi intézmények erőinek egyesítése, végül bizonyos pozitív bevételi források megnyitása iránt. Tekintettel arra, hogy ma a világ legnagyobb és leggazdagabb könyvtárai sem képesek a világirodalmi termeléssel lépést tartani, és hogy ennek folytán külföldön is mindinkább a specializálódás felé terelődik a könyvtárak fejlődése, az Emlékirat azt javasolja, hogy az új könyvtár központjában főként az állam- és társadalmi tudományokat művelje s csak fiókjaiban tartsa meg, de ott aztán a legteljesebb általánosság jellegét. így elérhetné azt, hogy aránylag kisebb költséggel többet és tökéletesebbet nyújthatna, mint az általános tudományos könyvtárak. A költségek leszállításának más módja nyílnék a főváros által fönntartott vagy támogatott könyvtárak, mint iskolai és népkönyvtárak fölös anyagának beolvasztása, részben azok közös működésébe bevonása által. Ezeknek a ma részben elpazarolt erőknek racionális központi szervezése nemcsak igazi rendeltetésük útjára terelné azokat, hanem ugyanannyival csökkentené a nagy könyvtár új költségvetési szükségleteit. Végül valószínű, hogy alacsony és méltányosan megszabott kölcsöndíjjal latba eső bevételi forrást lehetne megnyitni, anélkül, hogy a könyvtár forgalma ezért leapadna vagy méltányos igények rövidséget szenvednének. Az így megszervezett nyilvános könyvtár működésének tökéletességéhez tartozik még, hogy, miként az angol—amerikai könyvtárak, a szabad oktatás egyéb ágaival és intézményeivel összekapcsoltassék. Erre azt ajánlja az Emlékirat, hogy a székesfőváros által a millennium évében „kulturális és közjótékonysági" célokra szánt egymillió forint kamataiból a könyvtár és a szabad oktatás céljait szolgáló kultúrház létesíttessék, amely a könyvtárral szerves egységet alkosson. Ezt az összeget erre a célra fordítani annál inkább lehetséges, mert az eredetileg intencionált vagy a későbbi