Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Előterjesztés a fővárosi színházak és mutatványok ügyének rendezésére (Részlet) 1880. november 27., 30. Tekintetes Tanács! A f. évi szeptember hó 15-én 603. sz. a. kelt közgyűlési határozattal alulírott bizottmány oly utasítással lön kiküldve, hogy a színházak engedélyezésére nézve szükséges irányelveket állapítsa meg, s egyszersmind a fővárosban szerteszét működő daltársulatok, circusok, testgyakorlati, szóval nem a színházi előadások keretébe tartozó mutatványokra is kiterjesztvén figyelmét, azok engedélyezése, szabályozása és rendezése tekintetében is véleményes előterjesztést tegyen. Ezen megbízatásunk folytán több előkészítő tanácskozás alapján egy szabályrendeleti javaslatot állapítván meg, van szerencsénk ezt további tárgyalás és a tek. közgyűlés elé terjesztés végett ./. alatt bemutatni. Azon álláspont jelzésére, melyből kiindulva, a jelen szabályrendeleti javaslatban foglalt irányelveket megállapítok, szükségesnek tartunk némelyeket előadni, melyek a javaslat egyes intézkedéseinek is magyarázatul és indoklásul szolgálnak. A színházak, ámbár külsőleg üzleti vállalatképen jelentkeznek, nagy fontosságú művészeti és társadalmi érdekek előmozdítására hivatott művelődési intézményt képeznek; ezen culturhivatás mellett pedig a színházaknak tán sehol oly mértékben, mint hazánkban, a nemzeti nyelvnek és ezzel együtt a nemzeti jellegnek ébresztése, fejlesztése, is feladatul jutott. Ezen kettős hivatás magyarázza meg azon kitüntető helyet, melyet a harmincas évek törvényhozási és megyei tárgyalásaiban a nemzeti színjáték ügye a legéletbevágóbb politikai és társadalmi reformkérdések sorában elfoglalt; ezen hivatás magyarázza meg ama lelkes áldozatkészséget, mellyel a Kölcsey jellemzése szerint „hanyatló nemzeti nyelvünk védelmét, és enyésző nemzeti charakterünk palládiumát" képező nemzeti színjáték ügye iránt úgy az ország, mint egyes törvényhatóságok, s ezek között első helyen Budapest fővárosa tanúsítanak. A színházak jelzett rendeltetése mellett nem szenved kétséget, hogy az üzleti érdeknek a művészi feladat mellett teljesen háttérbe kell szorulnia, mert a kizárólag kenyérkeresetre vagy nyerészkedésre kiinduló művészet megszűnt művészet lenni; megszűnt a társadalom értelmi és erkölcsi fejlesztésének tényezője lenni. Ebből önként következik, hogy a mi az ipar és kereskedelem terén a legüdvösebb befolyást gyakorolja: a szabad verseny, a színházaknak legveszélyesebb ellensége, mely őket hivatásuk helyes útjáról legkönnyebben eltéríteni képes. A mint a színházak a társadalom igényeihez képest feles számban vannak, megkezdődik a fennállhatás miatti verseny, melyben többé nem a színház adja a közönség ízlésének az irányt, hanem szolgájává szegődik emennek. A verseny eredménye nem csupán az, hogy egyik vagy másik színház kénytelen működésével felhagyni, hanem az is, hogy az anyagi existentiáért való küzdelemben a többinek működése is ferde irányba tereltetik. Már pedig a közönség