Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
országos jelentőségű nagy eszmének az életben való megtestesülése ellen méltán felidéz; — hogy t. i. Buda Pest és OBuda valamint a Margitsziget ne csak a törvény írott betűiben, és az anyagi dolgok egyesítése által váljék egy fővárossá, hanem polgárainak száma, területe, és a közgazdászati tekintetek mindenek felett pedig az összetartozóság érzete, valamint a politicai és szellemi érdekek egybe olvasztásával — válhassék hazánknak méltó központjává: az országos és helyi érdekek egy iránt követelvén minden oly intézkedésnek gondos elkerülését, melyek az egyesített főváros polgáraiban separatisticus vágyaknak tápanyagául szolgáltatnának. Minthogy pedig az idézett törvényi intézkedésben ama nagy érdekű országos tekintet méltatásának ellenkezőjét ismerjük fel, az elsorolt indokok alapján mély tisztelettel kérjük az országos törvényhozást, miszerint az 1874. évi XXXIII. t. cz. 113. §-ban foglaltatnak, — Budapest fővárosára nézve leendő módosításával — ÓBudát és a Margitszigetet illetőleg kimondani méltóztatnék, hogy ennek polgárai az országgyűlési követek választása tekintetében is, — a Pest megyei Szent Endrei kerülettől elválasztva — Budapest fővárosához csatoltatnak, — továbbá kimondani méltóztatnék, miszerint az 1848. évi V. t. cz. 5. §-ban foglalt indokok alapján Budapest országgyűlési képviselőinek száma még azon esetben is, — ha választási tekintetben ÓBuda polgárai továbbra is a Szt. Endrei kerülethez tartozókul hagyatnának, — e nélkül is a főváros jelenlegi népességének arányához képest felemeltessék s az ezen arányban választandó országos képviselők számát szám szerint is meghatározni méltóztassék. 2 Kik továbbra is mély tisztelettel maradunk Budapesten 1874. évi Dec. 4. tartott fővárosi bizottsági közgyűlésünkből. F. L. Közgyűlési ir. 806—1874. Fogalmazvány. 8. Részlet Ráth Károly főpolgármester jelentéséből, amelyben katonai segédlet kirendelését kéri a belügyminisztertől az országos képviselőválasztás alkalmából 1878. július 19. van szerencsém a legközelebb eszközlendő országos képviselőválasztások alkalmából a rend fenntartására és a választási jog szabad gyakorlatának biztosítása érdekében netalán kirendelendő katonai segédletre vonatkozólag mély tisztelettel jelenteni, hogy nem kétlem ugyan, miszerint a választás itt a fővárosban, maga a választói joggal bíró polgárság részéről kellő higgadtsággal és komolysággal fog megtörténni, mindazáltal tekintettel arra, hogy a főváros egyes kerületeiben, nevezetesen a VI ik (terézváros északi része) nemkülönben a II ik VIII ik és IX ik 2. A főváros országgyűlési követeinek számát az 1877:XI.t.c. 9-re emelte.