Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Nézetünk szerint akkor, midőn a főváros a hídvám megszüntetéseért áldozatot kíván hozni, elhatározására oly általános közérdek lehet irányadó, melynek előmozdítása a főváros és nem kevésbé az ország javára és emelkedésére vezetne, ily főcél lehetne a lánchídon a vámnak általános megszüntetése, melynek csak egyik kisebb részét képezi a gyalog hídvám. — Elismeri azt a kérvény is, hogy a fővárost összekötő lánchíd egyszersmind az ország a Duna két partján elterülő testének összekötő üterét képezi, melyen keresztül a hazai kereskedelem forgalma mozog s vajmi sajnos, hogy épen az országot és a fővárost éltető és gazdagító kereskedelem leginkább érzi s van sújtva azon teherrel, melyet ez úton a hídvámban kell elviselnie, ennek megszüntetése volna tehát kívánatos és ez lehet a főcél, mely a fővárost áldozat hozatalra indíthatná, ez azonban a főváros közönségétől folyamodók által kért áldozattal el nem éretnék, hanem csak az volna kivihető, hogy a melléktekintet alá eső gyalog hídvám szüntettetnék meg, a mely ma a hídon közlekedőknek könynyen elviselhető terhet okoz. A kérvény a hídvám eszméjét tisztázni kívánván azt hozza fel, hogy a gyalog hídvám megszüntetése tisztán fővárosi érdeket képezvén, — annak egy célszerű mód általi életbeléptetése a fővárost illeti, — ennek ellenében azon kérdés merül fel, váljon a hídvám a főváros közönségére nézve oly általános terhet képez-e, mint amily általános teher volna a házbérkrajcár fizetési kötelezettségének megállapítása, nézetünk szerint a hídvám nem tekinthető általános tehernek, hanem csak olyannak, a mely a fővárosi közönség egy részét vagy mint a kérvényben felhozott példából látható a főváros egyes kerületeit terheli, ezért pedig a főváros közönségére általános terhet róni ki sem méltányos, sem igazságos nem volna. De közelebbről tekintve azt, váljon a hídvám a fővárosi közönségre nézve mily terhet képvisel, nem tagadható senki előtt, hogy az a főváros közönségének csak indirect terhet okoz, míg ellenben átváltoztatva azt házbérkrajcárra, az előbbivel szemben direct adó megterheltetéssé válnék, — ennek igazságosságát pedig el nem ismerhetjük, mivel e móddal csak az lenne a tehertől megmentve, a ki a hídon leggyakrabban átmegy, de nem az, a ki kocsin, vagy hajón kel át, vagy sem ezeken, sem a hídon soha át nem megy, s így az előbbiek kétszeres teherrel sújtatnának, az utóbbiak pedig azokért fizetnének a kik a hidat legtöbbször használják s abból reájuk haszon is háromolhat, — mindezeknél fogva tehát a hídvám által okozott teher, egy súlyosabb teherré változnék át. Továbbá figyelembe veendő az is, hogy az emberek a hídon vagy élvezeti vagy üzleti célból járnak, a kik a keresett élvezetért a hídvámot kénytelenek fizetni, e terhet könnyen és igazságosan elviselhetik, a kik pedig üzlet miatt használják a hidat tagadhatatlan, miszerint azok azt haszonért teszik és a hídvámban viselt teherért üzleti költségeikkel egyaránt megtérítést nyernek, — ezenkívül a hídvám jövedelmet mintegy 30 %-ig idegenek nyújtják, tehát mindezekért a főváros lakosságát egy már eddig úgy is eléggé felrúgtatott adózás szaporításával megróni nézetünk szerint nem lehet s annak elfogadását a hatóságnak egyáltalán nem ajánlhatjuk. Mindezek folytán a pénzügyi és gazdasági bizottmány a kérvényt nem tartja elfogadhatónak, mert az abban javasolt móddal azon cél, mely a fővárost valamely áldozatra indíthatná, nem lenne elérhető, a megszüntetett és eddig indirect terhet