Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Beható tárgyalásaink során a vár rendezésénél és építési fejlődésének irányításánál a következő főbb szempontokat találtuk figyelembe veendőknek: Mindenekelőtt számolni kell azzal, hogy a vár az uralkodó székhelye. A feladat e tekintetben megoldottnak mutatkozik, nemcsak a királyi palota kiépítésével, hanem főleg azzal a rendezéssel, hogy a vár déli csúcsa egészen a Dísz-térig középületek, illetőleg a főherczegi palota által máris végleg le van foglalva s a magán építkezés onnan teljesen ki van küszöbölve. A Dísz-tértől észak felé, a vár szélein, a bástya vonalában többnyire paloták, vagy olyan régi házak állanak, melyeknek telkei a palotaszerű elhelyezkedésre kiválóan alkalmasak. A mi pedig a vár belsejét illeti, ott csak azok keresnek lakóhelyet, kiket életviszonyaik éppen oda utalnak. Az utolsó félszázadban a vár középső részén alig épült néhány új ház; pedig közbe oly tíz éves időszak esett, melyben az építkezés 30 évi rendkívüli adómentességben részesült. A feltűnő stagnálás jellemző bizonysága annak, hogy a vár belsejében nincs meg az a lakáskereslet, mely fővárosunk minden más részében oly buzdítólag hatott az építkezésre, s a mely számos új-városrész kialakulására vezetett. Ha tehát a főváros rohamos fejlődésének hosszú ideje alatt a vár belső része földszintes és egyemeletes házaival elegendőnek bizonyult az ott elhelyezkedést kereső lakosság befogadására, kétségtelen, hogy e terület befogadó képességét túlmagas házak építésével fokozni nem áll a közszükséglet érdekében. A vár ősidőktől fogva a főúri világ letelepülő helye, s a főváros határában erre alkalmasabb hely nincs is. A pesti oldal kereskedelmi és ipari fejlődése, általános és közúti vaspálya forgalmának óriási növekedése és a zajos, nyüzsgő élet, mely annak nyomában jár, okszerűen az ottani paloták fokozatos felhagyására vezet. Szemelőtt tartva tehát azt a legfőbb városrendezési elvet, hogy a főváros kötelékében minden rendű és rangú igény megtalálhassa kielégítését, módot kell adni arra, hogy a pesti oldalról mindinkább kiszoruló vagyoni intelligencia oly helyen alapíthassa meg otthonát, melyet örökösnek tekinthet. Ez irányban a legtöbb biztosítékot kétségtelenül a várban lehet találni. Az a szempont, hogy a várnak a múltból öröklött építési jellegét lehetőleg megóvjuk, annál inkább érdemel figyelmet, mert a város többi részeiben a történelmi múlt nyomait a modernizmus, — szolgálatában a haladó kor igényeinek —, már csaknem egészen eltüntette. A várban — természeti fekvésénél fogva, — a helyzet más. Itt a múlt emlékeinek conserválására, a modern érdekek sérelme nélkül, nemcsak lehet, de kell is törekedni, mint az egész város oly kiváló nevezetességére, mely a külföldnek is méltán számíthat érdeklődésére és megbecsülésére. Mindezek a szempontok nem most merültek fel először; ismeretesek voltak akkor is, mikor az Építésügyi Szabályzat megalkottatott, — mert bár tény, hogy a szabályzat a vár építési módját egyszerűen az első övezetbe való sorolással oldja meg, ámde különleges korlátozások előírása actuális feladatnak akkor nem is mutatkozott, mivel a várban oly építkezésekre, melyek a kifejtett szempontokkal ellentétbe jutnának, senki sem számított.