Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának jelentése a telefon- és távíró berendezések elterjedéséről 1881 A mívelődés terén rohamosan haladó korunk ismét egy meglepő találmánynyal a telephonnal ajándékozta meg az emberiséget. A telephon nagy használhatóságának leghangosabban szóló bizonyítéka azon gyors térfoglalás, melylyel napról-napra nagyobb hódításokat téve, az magát általánosítani törekszik. És itt is örömmel jelezhetjük, hogy alig nyert e találmány egy-két világvárosban alkalmazást, 1 már is akadt vállalkozó, 2 ki czélba vette fővárosunkat telephon hálózattal bevonni, mire nézve az engedélyt a nagyméltóságú magyar királyi földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium részéről a közérdeknek netáni visszaélések ellen megóvása czéljából szükséges kikötések mellett elnyervén, a lefolyt év alatt már több vonalat tényleg előállított és így a telephon hazánk fővárosában is meghonosultnak tekinthető. Az egyes vonalak engedélyezésénél számos nehézségekkel küzdöttünk, mert a főváros telephon hálózattal bevonásának eszméje korábban lépett a valósulás körébe, semhogy akár e tanács, akár a főváros hatósága az engedélyezésnél követendő legfőbb irányelveket megállapíthatta, vagy azokkal csak tisztába is jöhetett volna. Nem volt tehát még lehető bizonyos rendszert megállapítani és ennek alapján tervet kidolgozni, miképen nyerjen alkalmazást a szóban forgó találmány egyrészt összes előnyeinek biztosítása, másrészt pedig az elrendezésből származható minden szépészeti és közlekedési hátrányok elhárítása mellett. Miután azonban nem látszott czélszerűnek e közhasznú találmány életbeléptetését az érintett főelvek megállapításáig elodázni, a kérelmezett vonalak egyelőre a távirdai és tűzjelzőknél követett elvek szemmeltartása mellett engedélyeztettek; nehogy azonban az ekként megadott engedélyek a létrejövendő megállapodások gyakorlati keresztülvitelének útjában álljanak, minden egyes vonalnál határozottan kiköttetett, hogy az feltétlenül eltávolítandó lesz, ha a hatóság ezt bármely okból elrendelné; egyszersmind pedig megindítattak a tárgyalások azon elvek megállapítása iránt, melyek szerint a főváros telephon hálózata elrendezendő lesz, és itt azon reményünknek adhatunk kifejezést, mikép a tárgyalások már a jövő évben a kívánt eredményre fognak vezetni. Az 1881-ben engedélyezett telephon-nyomjelzők hosszasága 373.299 kilométerre rúg, melynek körülbelől feléig a nyomjelzők tényleg felállíttattak. • A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1881. évi működéséről. Bp. 1883. 1. 1878-ban Bostonban, 1879-ben Párizsban létesült az első telefonközpont. 2. Puskás Ferenc.