Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

Hadisarc kivetése Pest városra 1849. július 18. Ságody Sándor alpolgármester ur, mint a Gróf Zichy Ferencz országos királyi fő biztos ur O Excellentiája elébe meghívott küldöttségnek elnöke: szóval előadja: miképen tisztelve említett kir. fő biztos ur annak előrebocsátása mellett, hogy a határt nem ismerő királyi kegyelemnél fogva, azok kik a forradalmi kormány terroristicus intézkedései s rendeletei által valamelly különben tiltott cselekvésnek elkövetésére — meggyőződésük ellenére mintegy kényszerítőleg hivattak — megkegyelmezést bizton várhatnak — a tisztviselőknek valamint szinte minden egyes polgárnak szigorú kötelességévé teszi, arra közremunkálkodni, hogy valamint egy részről józan maga­viseletők, ugy más részről a csend, és rend helyreállításául ide érkezett s még nagyobb számmal is a város környékére vonulandó cs. kir. hadseregnek szükséges élelemmeli kellő ellátása által Ő cs. kir. Apostoli Felsége Ferencz Jósef urnák s törvényes király­nak kegyelmét ismét visszanyerhessék; s ennek kapcsán e várost pénzbeli előlegezés­sel elősegíteni Ígérkezvén, még ma délelőtti 11. órára küldöttséget magához rendeltetni kívánt, mellynek egyelőre 50000 frtot katonai szükségek fedezéséül szolgálandókat kötelezvény iránt kézbesíthessen; továbbá tisztelt O Excellentiája megemlítvén azt: hogy a helybeli izraeliták a zavarok közben a felséges uralkodó ház irányában tanúsí­tott botrányos magokviselete miatt érezhetőbb bánásmódot érdemelvén, ennek eszközölhetéseül azon házak és tulajdonosaik jegyzékének elkészítését, és minél előbbi felterjesztését — meghagyá, végre pedig: a küldöttség részéről tett azon észre­vételre hogy a város más oldalroli segély nélkül aligha fogja a fuvarosokat elegendő számmal kiállíthatni, Ő Excellentiája oda nyilatkozni, méltóztatott: miszerint a fuvarok hiányában — ha Pest maga részéről a szükségelt számmal a megyei tiszt­viselők eltávozta miatt elő nem állítathatnának, — O felségétől nyert felhatalmazásá­nál fogva Ő maga fog egy a városi hatóság által megajánlandó erélyes egyszersmind becsületes Városi tisztviselőt vagy polgárt a tekintetben Pest megyében való intéz­kedhetésül felhatalmazni, s kötelességei teljesíthetéseül szükség esetében katonai fegyveres erővel is gyámolítani; s a marha húsnak szóba hozott hiányára vonatkozó­lag megnyugtatásául azt jegyezvén meg: hogy az orosz cs. hadsereg 6000. darab marhát hozat maga után, kötelességül tevén egyszersmind a hatóságnak: hogy az eladogált részint pedig eltitkolt aeraríalis 1 javak kikutatásá és visszafoglalása iránt kellően intézkedjék. PL. Tanácsülési jegyzőkönyv 1849. július. 358—360. I. Magyar eredeti. 1. Kincstári.

Next

/
Oldalképek
Tartalom