Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

III. BUDA, PEST ÉS ÓBUDA AZ ABSZOLUTIZMUS ÉS A KIEGYEZÉS KORÁBAN. 1849. július—1873. 1. Megtorló intézkedések. Az abszolutizmus kori közigazgatás 1849. július 11-én az osztrák császári és a cári orosz csapatok megszállták Budát és Pestet. A katonai kormányzat féktelen terror és diktatúra alkalmazásával akarta elfojtani a forradalmi szellemet, és a megfélemlítés eszközével rettenteni el a lakosságot minden megmozdulástól. Már az első napokban megkezdődött a megtorló intézkedések végeláthatatlan sora: letartóztatások, házkutatások, kemény hadisarc kivetése a rebellis városok lakóira (109, 110). Egyidejűleg lépéseket tettek a polgári igazgatás megszervezésére is, melynek elsőrendű célja a monarchia egységes közigazgatási rendszerének kialakítása, a birodalmi egység megszilárdítása volt. A helyi önkormányzatot felszámoló, 1849 őszén közzétett ideiglenes közigazgatási rendezet (112) vált egy évtizedre a közigazgatási szervezet alapjává. Az 1850-ben felállított államrendőrség kiterjedt kém- és besúgóhálózatának segítségével rajta tartotta a szemét a városi lakosság minden rétegén; elsősorban az értelmiség és a munkásság megmozdulásait figyelték éberen. Minden utazóban forradalmi ügynököt szimatoltak, minden szervezetben, megmozdulásban tüntetést, a forradalmi szellem újjáéledését sejtették (117, 118). A katonai diktatúra kezdetben engedelmes eszközre talált a liberális és radikális tagoktól megtisztított tanácsban. (Az előbbiek vagy még a kormánnyal, illetve a honvédsereggel együtt távoztak a városból, vagy később erőszakkal távolíttattak el tisztükből [111].) A tanács szolgalelkűségét kiválóan jellemzi a forradalom és szabadságharc véres elnyomóinak díszpolgárrá választása (113). A fokozódó terror, a növekvő és egyre elviselhetetlenebb adóterhek és katonai beszállásolási költségek, s nem utolsósorban az országosan kibontakozó passzív ellenállás hatására a városi hatóság állásfoglalásaiban is némi változás észlelhető: nyíltabb elégedetlenség nyilvánításra ugyan ritkán került sor (114), de a titkos intézkedések kiszivárgása (115), a valós vagy vélt forradalmi, „izgató" szellemű megnyilvánulások kivizsgálását elrendelő leiratokra adott negatív jelentések — azon túl, hogy a tanács ezzel működésének eredményességét akarta bizonyítani —, a passzív ellenállás egy formájának is tekinthetők. A súlyos elnyomás alatt görnyedő főváros életét egy kortársi visszaemlékezéssel illusztráljuk (118).