Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

A Pesti Hengermalom Részvénytársaság igazgatóságának felségfolyamodványa működésük akadályainak elhárítása tárgyában d. n. (1841) Az ipar és közhaszon előmozdítása, különösen pedig az élet fentartására leg­szükségesebb czikk a kenyérnek való liszt nagy mennyiségbeni szépítésével a Buda­Pesti molnárok által a lisztre nézve több ízben gyakorlott egyedárulás megakadályoz­tatása végett alázatosan alólirottak részvényes társaságba állván, miután czélba vett szándékunk felsőbb helyről nyert engedelem által is pártóltatott, az általunk Pesten felállított henger malom működését ez évi őszelő havában el is kezdette. — Azomban ezen üdvös s legújabb törvényeinken alapított vállalatunk, már létele első perczeiben többféle akadályokra talált; nevezetesen Sz. K. Buda Pest városok Tanátsai köz­hasznú igyekezetünk és szép reményeink ellenére, gyártási körünket külömböző rendeleteikkel károsan megszoritni, s korlátozni czélozzák. — Ugyan is Sz. K. Pest városa, — rendeleteiben már eleve meghagyta, hogy csak saját termésün­ket őrölhessük, s magánosoktól e végre életet át ne vehessünk s be ne cserélhessünk, s a nagy mennyiségben készített liszt árulását csak liszt kereskedőkre, kik különben is közhasznú intézetünk megesküdt ellenségei, — bizhassuk. Későbben a Pest városi molnár czéhnek ellenünk benyújtott, folyamodásuk következtében, lisztünk szabad árulását megtiltani szándékozik. — Ugyanezt rendeli még keményebben Buda fő városa is, a midőn az emiitett czéhnek 1-ső szám alatti folyamodására hozott határozatában az életnek társaságunk számára való eladását még a városon kivül is megtiltja, s nyitott boltjaink bezáratását rendeli. — Nem taglalván itt azt, mennyire ellenkezzenek az emiitett rendeletek korunk s legújabb törvényeinknek az ipar s szorgalmi minden vállalatokat hon pártoló s az egyedárulás megszüntetésére munkáló szellemével: csupán azért bátorkodunk Fenséges Császári Királyi Fő Herczegséged s a N [agy]M [éltóságu] M [agyar] Kir.H [elytartótanács] előtt mély alázattal esedezni, hogy mivel az 1840 és 17-ik törv. czikk 1 9 szakasza nyilván rendeli, hogy a gyárt gyármüveit mind gyárában mind külön boltban, a hol akarja, nagyban és részletesen eladhatja s raktárt szabadon nyithat, és így a gyárosnak müvei kezelését szabad akaratjára bízza, s több helyekeni eladhatására is világosan felhatalmazza. Sz. K. Buda és Pest varosak tanátsainál olly hathatós rendeléseket tenni méltóztassék, hogy üdvös és közhasznú vállalatunk czélra vezérletében a törvények ellenére ne akadályoztathassunk, hanem szükség esetében másoktól is életet vehessünk, s azt lisztért becserélhessük és miután göz malmunkban minden 24 óra alatt 2006 bmérŐ 2 lisztet, és igy többet mint a Buda és Pesti molnárok öszvesen készítenénk, s azon nagy menyiségű lisztet egy két boltban el sem adhatnánk, tehát mind a két városban s külvárosokban ott a hol czélerányosnak találandjuk liszt készítményünk mennyi­1. Az 1840. évi XVII., a gyárak jogviszonyát szabályozó törvénycikk. 2. Bécsi mérő == 61,5 liter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom