Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre

Dr Karsai Géza: Középkori vízkereszti játékok

kell azonban jegyeznünk, hogy legtöbb esetben a «dicat» szó is éneklésre vonatkozik, még akkor is, ha elfelejtették volna neumákkal ellátni az illető szövegrészt. Jó példa erre Győr, melyben több fontos részlet felett nincsen dallamjelzés, pedig — mint a többi játékból kitűnik — azokat is énekelték. Az éneket rendszerint a kántor kezdte el és a többi szereplő vagy a kar («schola», «chorus») folytatta. Az énekkezdés jellemző kifejezése az «imponat», «incipiat». A pásztorok és a mágusok körmenetük alatt mindig énekeltek, mégpedig annyi verset, ahányra az út hosszúsága szerint szükség volt. Az «in eundo cantant», «pergant résonantes», «sequatur aliud responsorium», «cantantes pergant», «cantent . . . usque ad finem» és hasonló kifejezések erre vonatkoznak. Az együttes éneklést a rubrika mindig külön hangsúlyozza. így pl. a mágusok találkozásánál : «Iungant se simul et dicant». Nagy súlyt vetettek az énekelt részek előadásának módjára is. A mágusok «simplici uoce» vagy «celesti uoce» köszöntötték a csillagot. Az érkező mágusokat figyelve a jászol mellett álló bábák «suauiter», «submissa uoce inter se» énekelték szerepüket. A mágusok álma alatt a magasabb helyen megjelenő angyalnak «exCelsa uoce» vagy «alla uoce» kellett énekelnie az intelmet. A mágusok énekel ve térnek vissza a sekrestyébe vagy a kórusba. A kántor csengő hangon-intonálja a Te Deumot, s ezzel ismét felveszi a hivatalos istentisztelet fonalát. A szentmisével kapcsolatos játékok végén a szereplők éneklik a mise főbb énekeit (Rouen). Talán ennyi is elég, hogy játékaink sokszínű előadásmódját a rubrikákból kiolvasható adatok alapján a mai olvasó előtt felidézzük. A liturgikus dráma többi műfajának utasításaiból összeállításunkat még számos értékes részlettel ki lehetne egészíteni. Dallamok. Játékainkat legtöbb esetben teljes egészükben énekelve adták elő. Sikerük jórészt a dallamok hibátlan és szép előadásától függött. Nem véletlen tehát, hogy a rendezés és a betanítás munkáját a «ca«íor»-nak, az énekkar vezetőjének kellett elvégeznie. A szövegek fölött található neumákat rendszerint külön neuma-író (copista) írta bele a kéziratba. Néha erre sem került sor, mert a dallamokat már mindenki kívülről tudta. A XI— XII. század «campo aperto» stílusában, kulcs- és vonaljelzés nélkül írt neumák megfejtése azonban csak akkor kecsegtet sikerrel, ha ugyanazokat a dallamokat későbbi, négyvonalas kot táj ú vagy legalább diasthematikus átírásban is megtaláljuk, s így valamihez