Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre
Dr Karsai Géza: Középkori vízkereszti játékok
nagyon szűkszavúak a rubrikái, de a többi (pl. Montpellier, Fleury) kárpótol bennünket ezekért a hiányokért. A játékhagyomány részletkérdéseit a XII—XIII. század folyamán a szereplők és a rendezők alaposan ismerték. Néhány helyen talán éppen ezért feleslegesnek tartották a rubrikákban is rögzíteni. A rendező. Egyszerűbb típusú játékaink előadásánál nem volt szükség külön rendezőre. Rouenban például a szertartásoknál segédkezőket összeállító «scriptor» választotta ki az első és a második stallum tagjai közül a játék szereplőit. Nevüket a sekrestyében elhelyezett fekete táblára írta ki, éppen úgy, mint az asszisztálókét. A betanítást valószínűleg az énekkar vezetője és a szertartó végezte. Az egyik az énekek, a másik pedig a megszemélyesítés és a mozdulatok pontosságára ügyelt. Az öltöztetés a sekrestyében segédkezők dolga volt ; úgyszintén, a jászoly, a trón, a csillag előkészítése s a csillag húzása is. Besançon I és II értékes utasításaiból az is kiderül, hogy a játék egészen a liturgikus körmenetek stílusában folyt le. A menet élén a szertartásvezető haladt, ezüst bottal és könyvvel a kezében. A bot és a könyv még a középkorvégi misztériumjátékok rendezőinél is szerepel. Cailleau Hubert festő, az 1547-ben előadott valenciennesf passiójáték rendezője, a kézirat végén látható önarcképén 13 7 szintén botot és kézirattekercset tart a kezében. A rendezés és a szervezés feladatát fejlettebb játékainkban legtöbbször külön személy, a « cantor» vagy «praecentor» látta el. Neki szól a két szövegben található «Nota» és «Nota cantor» kezdetű rubrika. 13 8 A «cantor» számára a játék szövegéből több esetben külön rendezői példány is készült, jól aláhúzott, részletes utasításokkal. Böhme úgy véli, 13 9 hogy a fennmaradt játékkéziratok mind ilyen rendezői példányok voltak, mert a szövegnek csak kezdőszavait tartalmazzák, míg a rubrikák igen részletesek. Ez azonban csak később, a félliturgikus játékok és a miszteriumdrámák idejében lett általános szokássá, a XI—XIII. században csak szórványosan fordult elő. Maguk a fennmaradt kéziratok sem támasztják alá ezt a véleményt. Legtöbbjükben viszonylag kevés a rubrika, néhányban pedig egyáltalán nincsen. A mondott vagy éne13 7 VÖ. COHEN, Théâtre, 58. tábla. 13 8 Besançon II-ben és a XIV. századi roueni prófétajátékot megelőző rubrikában (lásd YOUNG , Drama II, 154. 1., 1. jegyzet). 13 9 BÖHME , i. m. 21. 1.
