Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1940/1941-I tanévre
Dr. Lovas Elemér: Árpádházi Margit életrajzának írója — Marcellus.
kebb mértéket. Tudjuk, hogy Marcellusnak az 1346—98 közt átírt bolognai szövegében mennyire ritka még ennek a kifejezésnek az előfordulása. Jorg Valter, mint önmérsékletet tanúsító fordító, még 1454 és 1468 közt is mérsékletet tanúsít, mert nem szerkeszt új legendát, hanem csak fordít. Garinus sem pazarolja 1340-ben ezt a kifejezést. A nápolyi legenda írója már tudatosabban és így gyakrabban használja, de még megfeledkezik arról, hogy többször is használhatná, mert az ő korában sem vált öntudatlan névhelyettesítővé a sponsa Christi-kifejezés. Ilyenné csak a XV. század második felében fejlődött. A magyar legendában kétszer fordul elő a Marcellus-legendában is megtalálható szövegösszefüggésben (256. és 423. sorok, 29. és 114. kódexlap) ; kétszer fordul elő olyan szövegben, amelyik a jegyzőkönyvben találja forrását, így tehát a legendaíró hozzáírása ; végül négyszer olyan szövegösszefüggésben találjuk, amelyik Marcellus szövegét követi ugyan, de sem Marcellusnál, sem annak német fordításában nem szerepel maga a kifejezés azon a helyen. így tehát a legendaíró számlájára írandó hat eset. Tekintve, hogy a nápolyi legendában értelmes, jogos összefüggésben szerepel a sponsa Christi, aztán még néhányszor hamarosan előkerül, de a legendaíró még megfeledkezik annak használatáról, feltehető, hogy a szóhasználat hétköznapivá válásának kezdetét jelzi a nápolyi legendában való fejlődési fok. A nápolyi legenda pedig már készen volt akkor, amikor Marcellus bolognai szövegét másolták, illetve kivonatolták az eredeti Marcellust ; sőt eléggé el is terjedt a nápolyi legenda, hiszen a bolognai kézirat már említi befejező soraiban. Hisszük, hogy nem csalódunk, ha a magyar legenda írási idejét 1340 és 1360 közé helyezzük. (19, 20, 41, 90—1, 97. kódexlapokon.) A szentgalleni vagy tössi legenda az utolsó azok közt a legendák közt, amelyikek legalább részben Marcellus legendáját használták fel forrásul. Kézirata a szentgalleni Stiftsbibliothek 603. sz. németnyelvű papírkódexében található a 369. sz. lap «a» hasábjától a 441. sz. lap «a» hasábjának közepéig. Ugyanezt a szöveget megtaláljuk azonban az überlingeni városi Leopold-Sophien Bibliothek 22. számú papírkódexében is a 183/a levél «b» hasábjának végétől a 202/d levél első hasábjának közepéig. A két kézirat közt csak írás beli különbségeket állapított meg a kézirat legutolsó tanulmányozója és kiadója : Salacz Gábor. Bevezetésében foglalkozik a legenda keletkezésének kérdésével, annak korával, szerkesztésével, vándor T útjával. Ügy látja, hogy Erzsébet, III. András királyunk Tössben
