Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
akkor bennünk teljesen a feltétlen gondolkozik, ez szolgáltatja az az anyagot is, meg az alakot is az ismeréshez. Ekkor azonban nincs különbség a magánvaló és a jelenségek világa között, mert a feltétlen ismerés okvetlenül megismeri a magánvalót (lévén ez ő maga). És szerepét veszti ez esetben az apriori is. Egyszóval, az egész kanti rendszer fenekestül felfordul s alig marad meg belőle valami, ha elfogadjuk Kantnak egy odavetett nyilatkozatát ily végérvényes alapgondolat gyanánt, mint ahogyan azt Höffding teszi. Azt elfogadjuk, hogy Kant maga igazában nemcsak kritikus volt, hanem metaphysikus is ; e tekintetben alig megy túl Leibnizen ; mégis az ismeret alakjának és anyagának ily feltétlenre való teljes visszavezetése alig látszik többnek muló metaphysikai feltevésnél. Kant, mint Vaihinger egy helyen mondja, olyan, mint egy lovag, ki a csata hevében jobbra, balra osztogatja csapásait: nem halad csupán a főcél felé, hanem kitéréseket enged meg magának s a kritikának töprengenie kell azon, hogy mikép hozza összehangzásba Kantnak ezen elszórt és rendszertelen eszméit a mű fő gondolatmenetével. Talán lehet ezt a Höffdingtől felhozott helyet is ebből a szempontból tekinteni és értelmezni. Az alaknak és az anyagnak egyaránt a feltétlenből való levezetését nem tartjuk igazi kanti gondolatnak; ez csak szellemes magyarázata Kant egy ötletének, de nem adja meg a rendszer kulcsát. Azért vissza kell térnünk ahhoz a másik typusához az isrneretfogalomnak, mely igazán klasszikusan kanti: hogy az ismeretek határozzák meg a tárgyakat. Az érzékiség és az értelem apriori alakjaiba foglaljuk a magánvalóból eredő illetéseket s így jő létre az, amit «tárgynak» mondunk. A tárgyban azt ismerjük meg, amit «mi helyeztünk beléje». Rendkívül fontos itt kiemelni azt, hogy Kant felvesz egy, önmagában ismeretlenül maradó magánvalót s az ismeret anyagát erre a titkos forrásra vezeti vissza. Épen azon nehézségek miatt, melyeket ez a magánvaló okoz, a neokantiánusok egyes iskolái nagy erőfeszítést fejtettek ki, hogy a magánvalónak ezt az ellenmondásos fogalmát Kant rendszeréből kiküszöböljék, vagy legalább is «szalonképessé» tegyék. Ezekről a kísérletekről alább lesz szó. Itt csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a magánvalónak az az alakja, mely hivatva van az ismeretek anyagát megadni, a hanti rendszernek lényeges és megmásíthatatlan eleme. Tudjuk, hogy maga Kant élete végén, mikor Fichte másképen magyarázta Kant felfogását, mint ahogy az a mester műveiből megállapítható, a legerélyesebben kikelt minden félre-