Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
az értelem önkénytes (spontán) és tudattalan működésének az eredménye. Az értelem az érvény alakjait ráöntötte arra zűrzavaros anyagra, mely az ismeretlen magánvalóból származik. Ez a gondolat a szülője Kantnál annak a kettősségnek, amely egész gondolatvilágán átvonul : az alak és az anyag kettősségének. Talán Locke azon alapgondolata csillámlik vissza nála, hogy lelki világuuk két összetevőre oszlik: egyik a sok, önmagában zűrzavaros,chaotikus elem, a másik a rendező szellem. Természetes azonban, hogy Kantnál Locke tisztán lélektani jellegű gondolatai egy magasabb rétegbe helyeződnek át: az ismeretelméletibe. Minthogy semmi jobban ki nem domborítja Kant rendszerének lényegét, mint ez a most röviden előadott «formalismus», azért több kérdést fogunk vele szemben felvetni. Hogy ez az oldala a kritikai bölcseletnek a legnyomatékosabban állítja elénk gondolkodója alapeszméjét, azon nem lehet csodálkoznunk. Az ismeret fogalmának ugyanis három nagy alakja lehetséges csupán, ezek az egyedül elgondolható lehetőségek, mintegy az ismeretfogalom alapképletei ; s ezek közül az egyik épen Kant fogalmazásában fog átszármazni az utókorra. Ez az ismeretfogalom «formalistikus» alakja. Az ismeret és a tárgy közötti viszonyt ugyanis háromféleképen foghatjuk fel : vagy azt mondjuk, hogy a tárgy határozza meg az ismeretet ; vagy azt, hogy az ismeret határozza meg a tárgyat; vagy, hogy mind a tárgy, mind az ismeret egy harmadik elvtől függ, mely mindkettőjük viszonyát szabályozza. Az első Aristoteles álláspontja, ezt realismusnak nevezhetnők. Eszerint a tárgy készen van már az ismerés folyamata s az ismeret megalakulása előtt, készen van a maga érvényes viszonyaival s az ismeretnek feladata ezt a tárgyat vagy híven letükrözni, vagy ha ez nem lehetséges legalább lényegét megragadni. A harmadik elmélet valamely «eleve megállapított összehangzást» (praestabilita harmónia) hozna létre a kész tárgy, meg a kész ismeret között s ez esetben attól a magasabb elvtől, a rendezőtől függne ismereteink s a tárgyak között való hasonlóság vagy eltérés. Valami van ebből az elméletből mind az első álláspontban, melyet realismusnak neveztünk, mind pedig a másodikban, mely Kant álláspontja. Mert, ha Kant szerint az ismeret határozza meg a tárgyat, ha az apriori elemeknek az ismeretlen magánvalóra történő alkalmazásából jő létre csak az, amit «tárgynak» nevezünk s ehhez képest valóban «csak azt ismerjük meg a tárgyakban, amit mi helyeztünk beléjük» : akkor méltán kérdezhetjük, hogy micsoda sajátságos elv rendezte
