Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
kül meg tudja értetni ebből az alapból az érvényfogalomnak öszszes tulajdonságait s nem hagy e fogalomban egy nyílt pontot sem, mely elvileg ne volna eldöntve s megmagyarázva. Ezzel szemben Kant újabb követőinek érvényfogalma egy homályos és önmagában elégtelen létezést kényszerül felvenni, hogy érvény-gondolatának megadja a teljességet s azt kimerítően értelmezhesse. Ez az új és szintén magyarázatra szoruló fogalom nem más, mint az «általános tudat». Másrészt kritika alá esik ez a fogalom nemcsak azon szolgálata alapján, melyet a dolgok magyarázatában teljesít, vagyis nem csupán a gondolkodás gazdaságossága szempontjából, hanem önmagában véve is. Az «általános tudat» nemcsak hogy nem magyaráz valójában semmit, hanem ezenfelül még ellenmondásokat is rejt magában. Ez a fogalom a neokantianismusnak egyik legsebezhetőbb pontja gyanánt tűnik fel. Két typihus gondolatmenet tűnik fel Kant legújabb követőinél, melyek a «Bewusstsein überhaupt» gondolatára vezetnek. Az egyik út az érvényeknek apriorikus logikai voltából indul ki s már Kantnál világosan észlelhető minden következményével egyetemben. Az érvényességek, vagyis a létező világnak apriorikus előfeltételei nyilvánvalóan logikumok; a logikumok gondolatát pedig nem tudjuk elválasztani magától az értelemtől, melyben ezek a logikumok jelentkeznek. Bármennyire hangsúlyozzák is, hogy nem a tudat szüli őket s így bizonyos értelemben a tudattól, mint psychikai, egyéni létezőtől függetlenek; bármennyire kiemelik azt is, hogy nem a természet létesítményei, mert hiszen a természet is nekik engedelmeskedik; mégis, valami hely kell ezeknek a felettünk lebegő érvényeknek, valami «intelligibilis» helyet kell számukra keresnünk, úgy, ahogy Platon az eszméket egy más világba, egy «intelligibilis térbe» helyezte. Az emberi tudat s a természet világa csak mintegy a színpad, ahol ezek a logikai viszonyok megjelennek, eljátsszák a maguk szerepét s így érvényesülnek; igazi lakóhelyük azonban s hazájuk, honnan erednek, nem ez a világ, a «színpadnak világa», hanem kell, hogy más legyen, honnan előjönnek s hová visszavonulnak. Könnyű volna természetesen azt mondani, hogy az érvényességeknek ilyetén felfogása nagyon durva s alapjában nem érti meg az érvényességek természetét az, ki számukra «helyet» keres ; a logikumoknak ugyanis nincs szükségük «helyre», mert nem «létezők», hanem a létezés minden empirikus határozmányát fogalmuknál fogva kizárják magukból: csak aki az érvényesség fogalmát félreérti és anthropomorphistikusan magya-
