Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
(non pendet ab intellectu nostro), épúgy nem, mint ahogy az érvényt függetlenítettük fentebb a tudatnak felismerésétől, vagy elfogadásától. Annyira objektiválja végül ezeket a lehetségességeket a scholasztikus szerző, hogy függetlennek mondja még az Isten akaratától is; nem úgy, mint Descartes, ki szintén foglalkozik a lehetségességekkel s ezeket az Isten akaratától tette függőkké. Azt mondja ugyanis egy helyen, hogy a kör sugara csak azért egyenlő mindenütt, mert ez így tetszett az isteni akaratnak. A scholasztikus elmélet szerint a lehetségességek, vagyis tiszta érvényességek ettől nem függenek, csupán az isteni intellektustól, tehát szükségképen azok és olyanok, mint aminők, lényegük változhatatlan. Ki nem ismerne rá ezekben az állítmányokban az érvényfogalomnak azon jegyeire, melyeket épen a legújabb bölcselet vetett fölszinre? A possibilek időtlen, azaz idő fölött álló, nem az aktuális létezéshez tartozó, tiszta logikumok s ennyiben teljesen megegyeznek az önmagában való érvénnyel. Gondolati, tárgyilagos viszonyok ezek, annak a kimeríthetetlenül gazdag létezőnek logikai tükröződései, melyet «ens realissimum»-nak, Istennek mond az iskolás bölcselkedés. S midőn az önmagában való érvényt így a skolasztika Istenre ve 1 zeti vissza, ugyanakkor a többi érvényesség eredetét is megmutatja szintén nem másutt, mint Istenben. Az iskolás bölcselet vallja azt, hogy a reális érvényességek is Istentől származnak, mert csak így lehet ez érvényességeknek «törvény»-voltát jól, ellenmondás nélkül értelmezni. Az ens realissimum az a legfőbb törvényhozó,, kinek akaratából bizonyos viszonyok, aminő p. o. az okság, állandóan, szabályszerűen megvalósulnak a dolgok folyásában. Az érvényeket tehát normativ jellegüeknek fogja fel s ezzel mindenesetre jobban megközelíti a helyes magyarázatot, mint pl. Fichte, ki a nem-Ént, a világot s ennek törvényeit az Én-ből akarja leszármaztatni s a természeti törvények létezését ethikai okokból szükséges dolgoknak tünteti fel. Egy legfőbb törvényhozónak a gondolata különösen ott lép nagy erővel előtérbe, hol a törvényeknek, tehát érvényességeknek, egy más neméről van szó : az erkölcsi törvényeknél. Ezeknek a normativ jelleme sokkal szembeszökőbbnek látszik, mert az erkölcsi törvény cselekedetekre vonatkozik s külső alakja is gyakran parancsoló formájú ; lényegében azonban époly őseredeti tételezésen alapul, mint pl. az okság törvénye, melynél hiányzik a parancs külső alakja, de a természeti jelenségek történése szerinte folyik le. Ügy is mondhatjuk ugyanezt az igazságot, hogy meg lévén adva egyszer a valóságos dolgok világa, ezek a
