Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
iskola egészen önzetlen és igazmondó koronatanúi, kik tanúságot tesznek a neokantianismus igazságáról. Persze, azt már nem vették figyelembe a neokantianismus buzgó hirdetői, hogy mind Bolzano, ez a scholastikus szabású philosophus, mind pedig a nyomaiban járó Husserl 1 5 csak a logikai érvényre terjesztették ki kutatásukat s az érvényességek egyéb fajainak felfogásában megőrizték a realistikus felfogást ; hanem ezeket az éleselméjű philosophusokat, beleszámítva Lotze-t is, (pedig ő is realistikus az érvénynek a fölfogásában, 1. alább) egy kalap alá foglalva, mint a saját elméletük úttörőit kezelték. Annyi mindenesetre igazolt ebből az állásfoglalásból, hogy Lotze volt az érvény fogalma felé forduló áramlatnak a mult század végén az első megindítója. Az érvény fogalmának történetében mindig klasszikus hely marad az, a hol Lotze ezt a fogalmat először fejtegette. Logikájában, a harmadik könyvben (Methodologie), a második fejezetben az «eszmék világa» kerül tárgyalás alá. Lotzet a gondolatok természetes egymásutánja Platon eszme-elméletére vezeti s itt találjuk először kifejtve azt a szellemes tételt, hogy Platon ideái voltaképen nem egyebek, mint «tiszta érvényességek». E felfogás azután egyszerre elterjedt a neokantiánusok irodalmában, mert ezek a saját a priori-elméletüket látták Lotze fölfogásában igazolva. Lotze gondolatát legújabban Natorp karolta fel és Windelband. 1 6 Lotze gondolatmenete röviden a következő : Mikor Platon az érzéki világot szembehelyezte egy eszmevilággal, nem akart egyebet, mint azt kifejezni, hogy az igazságok érvényesek, még pedig függetlenül attól, hogy az érzéki világnak valamely tárgyán megvalósulnak-e vagy sem; az érvény nem más, mint az ideáknak «önmagukkal örökké azonos jelentése», ezek mindig ugyanazok maradnak, akár vannak dolgok, melyek az eszmékben való «résztvevősükkel» az érzéki világban is kifejezésre juttatják az eszmét, akár nincsenek; és független ez az érvényesség attól is, hogy vannak-e megismerő szellemek, melyek az eszméket elgondolják, tudatosítják magukban s így nekik ludati létezést adnak, őket a psychikai történés folyamába merítik. A görög nyelvből azonban, mondja Lotze, hiányzott a megfelelő kifejezés az érvénynek erre a fogalmára, mely semmiféle létezést nem foglalt magába; a mi a gondolkozásnak egyáltalában tárgyát tette, arra a görög nyelvben egy igazi kifejezés volt az öv, ouata. Ezeket a szavakat alkalmazta a görög philosophiai nyelv tág értelmezésben s ha az érvényes igazságról volt szó, akkor Platon úgy járt el, hogy megkettőztette a lét szavát s így jutott az érvénynek ehhez a kife-
