Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre
Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez
fogalmát. A kérdés itt ez : hol érvényesek az anyagból és formából álló ismeretek ? Minthogy a tér és idő és a kategóriák az ismeretek formai elemei, melyek nem a dolgokból valók, hanem az ismerő alanyból, világos, hogy a dolgokat nem úgy ismerjük meg, a mint azok önmagukban («an sich») vannak^ hanem azon formák kereteiben, hálózatában, melyekbe őket az ismerés befogta, A magánvaló dolog, hozzáadva az alany formáit, teszi a «jelenséget». Az ismerő alany tehát nem a magánvaló dolgokat ismeri meg, hanem csak ezek jelenségeit; a tér és idő tudományai, a mathematikai tudományok s a kategóriákon alapuló természeti és szellemi tudományok nem ismernek meg egyebet, mint csak tapasztalati dolgokat, jelenségeket, magánvalókat nem, tehát a metaphysika, a magánvalók tudománya, mint tudományos ismerés, nem lehetséges. A harmadik kérdésre az előzők alapján könnyen ad feleletet Kant, hogy hol vannak ismereteink határai, az attól függ, mit tekintünk ismeretnek. Az ismeret mindig formai és anyagi összetevők egysége. Amennyit tehát a formák engednek az anyagból érvényesülni, annyit ismerünk meg az anyagból. Ameddig a jelenségek világa terjed, addig terjed az ismereteké is. Kant rendszerét ezen sajátosságai miatt a következő jellemző kifejezésekbe sűríthetjük mintegy össze: apriorismus, formalismus, phaenomenalismus. E hármas jellegzetességét a kanti rendszernek jól megértették az újkantiánusok is s fejlődésük épen az a priori fogalmából indul meg. Liebmann ezt a fogalmat, mely többféle értelmezést megenged, psychologikusan magyarázta. Nála a tér, idő, kategóriák nem az alanytól független érvényességek, melyeket az alany csak felismerne és felhasználna, hanem az embernek, mint genusnak veleszületett sajátságai^ lelki termékei, ezeket az ember ráönti a valóságra s ezt alanyiasan átalakítja. Jellemző, hogy Liebmann egy régibb művében, az «Über den objektiven Anblick»-ban Helmholtz felfogásának hü folytatója, ki tudvalevőleg szintén ily alanyi, psychologistikus idealismusra magyarázza Kant rendszerét. A «Zur Analysis der Wirklichkeit» (Liebmann másik nagy munkája) az újabb physiologia eredményeiben a kanti rendszer megerősítését látja; hogy a szín voltaképen rezgések összesége s a mi szemünk mégsem rezgéseket érzékel, hanem ezektől egészen elütő, alanyi valamit, az Liebmann szerint csak megerősíti Kant felfogását a tér phaenomenon voltáról. Jóllehet Kant elmélete egészen más magyarázatot is megenged, Liebmann ettől az anthropologismustól soha sem tudott szabadulni. 3
