Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre

Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez

toldja (vagy megjavítja) az ő, történeti alakban előttünk álló művét, szóval egy új, kijavított és tökéletesített Kantot fog alkotni. Minden philosophiai rendszer kettős korlát közé szorul s Kantra is áll ez a tétel. Az egyik a kor hatása, a másik azé a psychophysikai egyéniségé, kit Kantnak nevezünk. A neokantiánusok azt tették feladatukká, hogy megszabadítják a kanti rendszert ezen kettős korlátjától, tisztán és világosan kifejtik az alapeszmét, alkalmazzák oly jelenségterületre is, hol Kant még nem alkalmazta teljes érvényességgel. Ez a második programmpont a kantianismusnak abban az újjáéledésében, melynek napjainkban tanúi vagyunk. Érdekes megfigyelni, mikép érvényesül Kant továbbfejlesztésének elve a kritikai philosophia mozgalmaiban. Mindenki, a ki Kant műveit olvasta, még inkább, a ki a róla szóló irodalmat csak némiképen is ismeri, tudja, mit jelent ez a szó: Kantot «bírálni» és: Kantot «megjavítani». Már maga a rendszer alapgondolatához való férkőzés s az alapeszmének tiszta felfogása is csak nagy nehézségek legyőzése árán lehetséges. Legelőször is itt vannak Kant nyelve, stílusa, kifejezései: az olvasó, ki először pillant bele műveibe, valóságos őserdőben érzi magát; ebben az őserdőben nincs út, magunknak kell törnünk ; s ha a hatalmas műveken végigtörtük magunkat, visszatekintve alig látjuk az egységes, alapvető gondolatokat. Kant halmozza a latin s görög kifejezéseket; ezeknek merőben új és szokatlan jelentést kölcsönöz (pl. «transscendentalis» nála egészen más, mint a mit ez a szó századokon át előtte jelentett) ; fordulatai, kérdésfeltevései egészen szokatlanok és sok utánjárást kívánnak, míg igazi jelentésüket megértjük. Hozzájárulnak mindehhez azok az ellenmondások, melyek ugyancsak bőven vannak a nagy gondolkodó gondolategészében s melyek egész Kant-philologiának adtak eredetet és táplálékot. Alig van fogalom, melyet a kritika ki ne kezdett volna Kant rendszerében; ha szorosan vesszük a dolgot, Kant egész philosophiája oly hadi arczvonalhoz hasonlít, melyet minden pontján áttörtek. Voltaképen Kant nem bizonyította be szoros értelemben és ellenmondást nem tűrő módon rendszerét; hogy mily hibák vannak Kant bizonyításai körül, azt legjobban akkor látjuk, ha egy jó Kant-kritikába pillantunk (pl. Külpe, Volkelt műveibe, kik főképen Kant előítéleteit kutatják s azon előfeltételeket, melyeken a kanti rendszer alapszik, vagy 1. Willmann, Pesch stb. kritikáját, kik az ellenmondásokra mutatnak rá Kant rendszerében). A pedáns és bonyolult stilus végül, melyben Kant müvei írva vannak, épen nem mozdítja elő a müvek