Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

ket tárgyal. Ezt épen csak megemlítjük, de bővebb kifejtésébe kár volna bocsátkozni. Arra a másik, tágabb értelemben való használatára szóban forgó terminusunknak egyszerűen utalunk dogmatikájának (Theol. Dogm. I. 13—18. 11.). arra a helyére, a hol elég terjedelmesen és félreérthetetlenül a dogma fogalmáról beszél. Neki «dogma, sensu lato, omnis Veritas divinitus revelata ; sensu stricto, omnis Veritas theoretica, divinitus revelata. (U. o. 13. 1.).» «Ut aliquid dogma sit, hanc unam habeat conditionem oportet, ut constet divinitus esse revelatuni.» (U. o. 14. 1.) Hogy ez a «constat» miként, minek alapján áll elő : vájjon ez a theologusnak, vagy akármely más hivőnek biztos, de mégis csak magán jellegű megállapítása, avagy pedig az egyház csalhatatlan tanítóhivatalának megfelelő tanúságtétele garantálj a-e, az Guzmicsnak mindegy, a tanítás a kinyilatkoztatásban van, tehát így is, úgy is — dogma. Ne higyje senki, hogy a mikor ezt itt bővebben megvilágítjuk, fölöslegesen szaporítjuk a szót. Ez Guzmicsnak mint theologusnak megitélésében rendkívül fontos pont. Mint tudjuk, Guzmics a hittudomány művelésében gyakorlati czélokat követett. Éveken át a magyar protestánsokkal való unió érdekében fáradott, majd a mikor lelkének e gyönyörű, de merész gondolatáról, az akkori körülmények közötti megvalósíthatatlan voltáról meggyőződve resignáltan, fájó szívvel lemondott, a kereszténység természetfölötti jellegének védelmében a német protestáns hittudományi rationalismus ellen dolgozott. Nagyarányú hittudományi termelésében elenyészően kevés az, a mi nem e két gondolat szolgálatában íródott. Ilyformán Guzmics, persze a maga módja szerint: finoman, telve szeretettel és szelídséggel, állandóan polémiát űzött. De mert ebben nem legyőzni, hanem meggyőzni és megnyerni akarta ellenfeleit, bizonyítékain, lelkéből fakadt szeretetreméltóságán kívül még valamit érvényesít: engedékenynek mutatkozik mindenben, a miben meggyőződése szerint engedékeny lehetett. Tagadhatatlan, hogy ebben minden jóhiszeműsége és nemes szándéka daczára nem egyszer a megengedett határnál tovább ment s írásaiban nagy s eléggé nem sajnálható tévedések találhatók, de nem szabad hamarkodottan elitélni, a mikor Guzmics dogmákat emleget s az olvasó mégis túlságosan engedékenynek találja. Nem akarta ő a katholikus egyház szoros értelemben vett dogmáit elalkudni,, csak tágabb értelemben véve e kifejezést, hellyel-közzel nem tartja szükségesnek forszírozni a dolgot, ha az ellenfél megnyerése, a katholikus álláspont érvényesítése ezzel az engedékenyebb eljárás-