Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre
Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)
micsnál ebben a kérdésben patrisztikai reminiscentiák érvényesülnének. Nem volt szüksége ilyen messziről vett indításra : belső és külső körülményeinél fogva szinte praedestinálva volt arra, hogy mint dogmatikus a mélyreható speculatiót ne szeresse. Nem volt igazi elmélyedő tehetség, inkább gyakorlati szempontok vonzották; ehhez járul, hogy természeténél fogva irtózott mindentől, a mi ellentétekre vezethet s uniós törekvései még jobban kifejlesztették lelkületének ezt a vonását, hiszen azt látta, hogy a legtöbb controversia épen olyan tételek körül van, a melyek ilyen mélységes feszegetésekre leginkább szolgáltatnak alkalmat ; betetézte pedig mindezt az, hogy az igazi theologiai speculatio és a scholasztika — egy dolog, a febronianismus, a josephinismus theologiája pedig s így hát Guzmics is elszakadt a középkor nagy hittudományi rendszerétől. Véleménye szerint a theologia fejlődésének, fejlődése helyes irányának az a titka és nyitja, hogy a theologia «eradicatis subtilitatum inanium, doctrinarumque adventitiarum sentibus, perpurgata, in meliorem redigatur formán, soliditateque magis, quam subtilitate splendeat». (Theol. Fundamentatis, 440. 1.). Vagyis ő úgy látja a dolgot, hogy a theologia speculativával az egész vonalon szakítani kell, ellenben annál jobban fel kell karolni a theologia positivât, mert csak ennek művelése igazán kivánatos. Világos, hogy, a dogmatica positiva jelentőségét és szükségességét a legtágasabb mértékben elismerve — hiszen nélküle mint alap nélkül a legszellemesebb s a legmélyrehatóbb dogmatikai fejtegetés is a levegőben lóg — tisztán tudományos szempontból is sajnálatosan egyoldalúnak kell mondanunk Guszmics itt bemutatott felfogását. Voltak idők és helyzetek, a mikor a dogmatika positiv jellegét nem csak lehetett, de kellett is talán a többi rendszerek rovásán is, egész nyomatékkal kidomborítani. A Protestantismus például tagadván a kath. tanítás egészének krisztusi eredetét, ezt a positiv munkát nagyon aktuálissá tette. De mert ez megtörtént és a jövőben is megtörténhetik, még korántsem bizonyítja a dogmatika positiva egyedüli, kizárólagos jogosultságát, hanem csak azt, hogy az ilyen természetű theologiai munka, a mely a dolog természete szerint sohasem hanyagolható el, az ilyen helyzetekben különösen fontos. De a dogmatikát arra az egy feladatra szorítani, hogy hitünk tételeit a kinyilatkoztatás forrásaiból bebizonyítsa s már eleve lemondani arról az értelmi és érzelmi gazdagodásról, a melylyel ezeknek az így bebizonyított tételeknek a lehetőségig mély felfogása, jelentésöknek, tartalmuknak