Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre
Dr. Balogh Albin : Adalék a magyar pénztörténethez I. Károly idején
ispán meg a bírák (indices nobilium) 12 márkát kapnak az ítéletért. 1 Ehhez járul az emenda vagyis a sértettnek, illetve a megölt családjának kiengesztelésére megállapított összeg. Ez pedig már sebesítés esetén is 3—4 márka, 2 sőt egy jobbágy ujjainak lecsonkításáért 7 márka ; 3 de ha a sebzett előkelőbb állású nemes ember, 20 márkára is fölmegy (igaz, hogy csak 5 pensás márkákban, úgy, hogy budai márkával ez mindössze 14 74 márkát teszen és részben estimacio condignával fizethette a bűnös, Leusűa Leus) 4 Gyilkosság esetén a vérdíj vagy ágdíj még inkább a megölt ember, illetve a bűnös állása szerint alakult, de mellékkörülmények is befolyással voltak a megállapítására (hol történt, védekezés közben ? stb.) így találunk azután 8 márkától fölfelé 100 márkáig terjedő vérdíj-megállapításokat, leginkább egyezséggel kapcsolatban. 5 Ugyanilyen elbánás alá esik a halálraítélt bűnös esete, aki fejének váltságául fizet bizonyos összeget, mint pl. 55 márkát Szeintő fia Gergely, aki Gergely bánnal szemben párviadalban pervesztes maradt. 0 Ép amiatt, hogy az ágdíj magassága első sorban a meggyilkolt ember állása szerint igazodott, nagy kiváltság volt a bátori vendégek részére, hogy a király 25 márkában állapította meg a vérdíjukat; és mivel az eskü értéke az eskütársak intézménye szerint az eskütevők állásához igazodott, eskiijök értékét fél márkában határozta meg, 7 úgy, hogy közép helyen állottak a nemes (1 m.) és jobbágy 0/4 m.) között. 8 A kor vallásos fölfogását jellemzi, hogy ha megtörtént is az egyezkedés, tehát a sértettek kiengesztelése, gondoskodtak a lélek tisztulásáról is. így a Töbörlucsiak és Szilaslucsiak esetében, mikor két márkát külön kikötnek két zarándoklás költségeire a hévizi Boldogságos Szűz templomához. 9 Persze arra is fordult elő eset, hogy a hatalmaskodás, gyilkosság boszulatlanul marad és a bűnös csak halálos ágyán gondoskodott rettentő vétkének engesz1 Anjoukori Okmánytár IV. 97. 2 Anjoukori Okmánytár II. 88 ; III. 487. 3 Anjoukori Okmánytár II. 90. 4 Anjoukori Okmánytár I. 260. 6 Anjoukori Okmánytár I. 153, 365, III. 32, 464: IV. 97. 0 Anjoukori Okmánytár I. 351. 7 Fejcr : Cod. Dipl. VIII/3. 410. 8 Timon : Magyar alkotmány és jogtörténet 444. 9 Történelmi Tár 1910. évf. 306. L. még Pór : Az Anjouk kora 145.