Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Zoltvány Irén : Szülőföldi és környezeti elemek Kisfaludy Károly költészetében

bői visszatért költő örömének ad kifejezést, hogy búcsút vehetett a nagyvilág zajától s feltűnik előtte szülőföldének képe : ' . : i i : I i : i i : . i , ; ,. ; , Amott látom hajlékomat, Csörgedező patakomat A napnál tündökleni.. . S örül, hogy a hol sok szép rernénynyel pályáját elkezdette, most ismét viszontláthatja a tájat. A szülőföld szeretete Kisfaludy egyik elbeszélésében is ki van fejezve: A hazatért czímű, nagyobb novellának tervezett, de csak töredékben fönnmaradt darabjában, melynek mindjárt elején olvasható e szép reílexió: «Oh barátom! ily pillanatban érzi az ember, hogy a nap, mely bölcsőjére sütött, boldogítóbb, mint a déli hévnek gazdagítóbb fényei». Kisfaludynak Téthen töltött gyermekkora — bár atyja kezdettől fogva idegenkedéssel viseltetett iránta — mégsem volt örömtelen. A szeretetet, a melyet atyja megtagadott tőle, mert a fiú születése anyja életébe került, pótolta némileg leánytestvéreinek, Náninak s különösen Trézsi nénjének beczéző szeretete. De a maga gyermekkoráról, a mit például Petőfi Sándor a cserebogáros refrainbe végződő versében oly gyönyörűen megénekelt, Kisfaludy initsem szól.

J Némi konkrét vonatkozású részletet talán csak Az élet korairól szóló költeményében találni a gyermekkorra vonatkozó következő sorokban: A játékhely fő vágyaink határa Csalárdul egy remény se' hiteget : Mély sirok halmain mosolygva állunk, S legkisebb tárgyban nyilt eget találunk. A játékhely : a téthi ház udvara bizonyára a gyermek Kisfaludy vágyainak is fő tárgya volt s a «mély sirok halmai» között ott volt édes anyjáé is. Korán elhunyt anyjára némi czélzást sejthetünk a Sok- haj semmiért czímű novellájának bevezetésében, a hol így szól: «Kedves barátom ! Két esztendei tévelygés után a külföldön, ismét ifjúkorom csendes helyéből irok... A nagyvilágban egyik szerzett főtapasztalásom az : a képzelet, mely örömest távolt keres, végre csak ott nyugszik meg, hol ébredő lelkünk először fejlett ki a sejtések homályaiból. Vidám kedvvel jártam be a tájt, hol minden oly rokon és szívhez szóló. Künn ugyan szebbet s felségesbet láttam ; de... a büszke sír, mely márványhalmokkal az időt gúnyolja, nem gerjeszt oly érzésre, mint a kisded mohos kő, mely boldogult