Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

szerint a viszonyok az ő közbelépése következtében már javultak. Természetesen abbeli várakozása, melyet keresztényellenes rendszabályaihoz fűzött, még sem teljesedett be, mert a pogány hatóságok megtorló intézkedései nem vezettek a kereszténység elnyomására, hanem csupán arra voltak jók, hogy a korhadó ágaktól megtisztítsák s még jobban megedzzék a következő élet-halál-harczra. Foglaljuk össze immár eddigi elemzésünket. Plinius fölteszi a kérdést a császárnak a felől, vájjon a keresztényeket már csupán nevök miatt is kell-e üldözni, vagy a hozzájok tapadó vétségek alapján kell-e ellenök a bünfenyítő eljárást megindítani. Azután leírja a nyomozásnak azt a módját, melyet ő alkalmazott a nála följelentett keresztények, mint az államvallás megvetői ellen. Többen megtántorodtak hitökben, mások azonban állhatatosak maradtak. Saját megvallásuk szerint egyedüli bűnük, hogy virradatkor együttes imádságra és énekre gyűltek össze s bizonyos sacramentummal nem talán valami képzeleti tettre, hanem felebaráti szeretetre s át alán erkölcsös cselekedetek gyakorlására kötelezték magukat és buzdították egymást. Ezek után térjünk át Traianus válasziratára. Plinius tudósítására a császár kimondja rövidesen, hogy általánosságban egyetért helytartója rendszabályaival s hozzáteszi, hogy ily dolgokban nem is lehet határozott s minden egyes esetre vonatkozó szabályt felállítani. Majd rátér azon kérdésekre, melyeket Plinius intézett hozzá. Az volt Plinius kérdése, vájjon büntetésre méltó-e már pusztán a kereszténységhez való tartozás hozzájáruló vétség nélkül. Traianus erre azt feleli : «Nem kell őket összehajszolni ; ha följelentetnek s keresztényeknek bizonyulnak, megfenyítendők» (conquirendi non sunt ; si deferantur et arguantur, puniendi sunt). Vagyis az «arguantur» nem azt teszi, mint némelyek (pl. Wieseler, Die Christenverfolgungen der Caesaren, 16. 1.) akarták: ha a neki tulajdonított flagitium-ok és scelus-ok (t. i. hogy a pogány istenek és istenített császárok tiszteletében nem akarnak résztvenni) valóknak bizonyulnak, hanem egyszerűen csak ennyit: ha bebizonyul rólok, hogy valósággal keresztények. Ezzel Traianus először döntötte el elvileg, hogy kereszténynek lenni már magában (nomen ipsum) halállal büntetendő vétség, ha nincs is egyéb hozzáfüződő cselekedeti bűne az illető vádlottnak.

1 Csakugyan sokszor olvassuk 1Y. ö. Vargha Dezső : A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban. Budapest, 1901. Szent-István-Társ. — Allard, Die Christenverfolgungen u. die moderne Kritik. Straszburg, év nélkül, Roux.