Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál
a császári ház rokonai: amaz halállal, emez számkivetéssel bűnhődött. (Suetonius, Dom. 15.; Cassius Dio 67. könyv. 14. 1. s 15. fej.). 1 A kereszténység tudvalevőleg sohasem mutatkozott ellenséges érzületűnek az államhatalom iránt, hanem inkább a Gondviselés rendelésének tekintette, sőt imádkozott jóléteért; de isteni lénynek az uralkodót nem tudta elismerni és tisztelni. Tertullianus mondja (Apol. 33.): «Én nem nevezem a császárt istennek, egyrészt mert ' nem értek a hazugsághoz, másrészt, mivel nem merem őt kigúnyolni.» (Non deum imperatorem dicam, vei quia mentiri nescio, vei quia ilium deridere non audeo.) Ugyanitt Tertullianus még alávaló hizelgésnek mondja, ha a császárt istennek mondják; hisz ez nemcsak valótlanság, a mely miatt pirulni kellene, hanem elsősorban még undok sértegetés is a császárral szemben. Nem vet azonban kedvező világot a Pliniustól vallatott keresztényekre, mikor azt olvassuk nála, hogy egy részök már előre megtagadta keresztény hitét, más részök pedig elismerte ugyan, hogy egy ideig — úgy 20 évig — valamely keresztény hitközséghez tartozott, de később kilépett onnan s már semmiféle összeköttetésben nem áll a kereszténységgel, elannyira, hogy ha már a nagy többség teljesíti Plinius követelményeit, ők is megtehetik, hogy az istenek és Traianus képeihez imádkoznak és Krisztust megátkozzák. Hát épen az ilyen hitehagyókat kérdezte ki utólag Plinius tüzetesebben a keresztény istentisztelet alakjáról és módjáról, mert joggal remélhette, hogy az ilyen eltántorodottak, a kik jellembeli gyöngeségöket a kereszténységtől való elpártolásukkal nyilvánvalóvá tették, hamarabb fognak leleplezést tenni, mint azok a hitvallók (confitentes, confessores), a kik az ő fenyegetéseivel szemben makacsságukban és hajthatatlan konokságukban (pertinacia et inflexibilis obstinatio) mindvégig állhatatosak maradtak. A megtántorodottaknak ezen kijelentései azért fontosak reánk nézve, mert bennök közelebbi adatokat találunk annak a kornak keresztény istentiszteletéről, úgyhogy az itteni közlések kiegészítik Szent Justínosnak idevágó leírását. Plinius tudósítása szó szerint itt következik: «Affirmabant autem liane fuisse summám vei culpae suae vei 1 Ebből a korból veszi tárgyát Eckstein ösmert regényében, a Claudiusokban. Nálunk Gaál M. dolgozta át ifjúsági olvasmánynyá (Franklinnál). Szép alak benne : Claudia.
