Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

voltak szánva. Ámbár ugyanis a nép már akkor nagyon elfogult volt a keresztények ellen azon balitéleteknél fogva, melyekkel a keresztényeket illették; úgyhogy maga Tacitus is jól megérdemelteknek tartotta a rájok mért büntetéseket ama bizonyos (föntebb említett) atrocia et pudenda flagitia, valamint veszedelmes babonásságuk alapján: a részvét mégis feléjök irányult, mert a nép látta, látnia kellett, hogy nem annyira közérdekből végeztettek ki, hanem inkább egyetlen ember vérengző természetének estek áldozatul. Habár tehát a római nép a kegyetlenségek láttára nem igen indult meg: méltányosság-érzete — a hires és méltán magasztalt aequitas Romana

1 — ezúttal sem hagyta cserbe s ítéletével rögtön készen volt a zsarnok ellenében. Itt merül föl még az a két kérdés, melyek közül az egyik mélyreható fontosságú Tacitus előadásának megítélésére : vájjon t. i. Nero valóban csak keresztényeket iiläözött-e, miként Tacitus tudósítása bizonyítja, s nem inkább zsidókat üldözött-e összetévesztés folytán, vagyis a keresztényekkel összezavarva őket, vagy legalább is zsidókat és keresztényeket egybeértve és egybefogva? A másik kérdés pedig ez: vájjon minő viszonyban áll Szent János Apokalypsis-a a Nero-féle üldözéshez ? Egész a legújabb időig soha semmi kétség sem mutatkozott a tacitusi hagyomány hitelességére nézve, a mely szerint Nero valóban csakis keresztényeket üldözött és szenvedtetett. Egy idő óta azonban neves tudósok keltek ama felfogás védelmére, hogy azidétt nem is lehetett szó még keresztény-üldözésről, hanem csupán valami zsidók elleni hajszáról, hisz a kereszténység elenyésző csekély volt Rómában s aligha ismerték külön nevén, hanem a ghetto lakóival egynek vették. Schiller H. a maga művében

2 (a római császárság történelme Nero alatt s külön is egy értekezésében a Mommsen T. tiszteletére kiadott Commentationes philologae-ban : «Ein Problem der Tacitus

erklärung» czimen) nyilvánította s tőle mások is, mint a hires Ranke (Weltgeschichte III, 1.) stb., elfogadták azt a nézetet, mely szerint a Tacitus tudósításában olvasható hozzátétel: «quos vulgus christianos appellabat» (a kiket a köznép keresztényeknek szokott hívni) — gyanús. 1 V. ö. gyönyörű példáit Cicero de officiis-ának példatárában (a 3-ik könyvben). 2 A német iskolaikönyvek talán mind Schiller véleményét közlik igazság gyanánt, így nálunk is Müller-Mangold (353. 1.) után többen. A pannonhalmi iöapáts. főisk. évkönyve. 15