Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

(astrologusok) és mágusok (bűbájosok, varázslók) ellen. (Tac. Annal. II, 32., XII, 52.) Ellenben itt a keresztények ellen folytatott pörnek tárgyalásai nem a senatus előtt folytak le, hanem egy császári tisztviselő, még pedig részben a testőrség feje (praefectus praetorio), részben a város praefectusa előtt. (V. ö. a Juvenalishoz való scholionokat I, 155.) A mi továbbá az «odio humani generis» értelmét illeti, különös, hogy még Peter is a maga római történelmében a régi (Lipsius- és Zyro-féle) ósdi értelmezéshez csatlakozik, mely szerint az a gyűlölet volt volna oka a keresztények elitélésének, a melyet az egész emberiség táplált ellenök. Hogy ez a felfogás merőben téves, nem szorul bővebb megokolásra; hisz a humani generis-nek genetivus subiectivus gyanánt való magyarázata már azért sem engedhető meg, mert a bevádolt római keresztényeknek akár elitélése, akár fölmentése nem függött az egész emberiség érzületétől. Tacitus t. i. e helyütt a keresztényeknek ugyanazt a szemrehányást teszi embergyülöletök miatt, mint a zsidóknak másutt (Hist. V, 5.), a hol ezeknek is adversus omnes hostile odium-ot vet a szemökre. Másrészt ezen szemrehányást, mely embergyülöletök czimén érte őket, nem úgy kell felfogni, mint némelyek (pl. Holtzmann) teszik, azaz politikai és emberies műveltség terén való teljes fogyatékosságuk következménye gyanánt (t. i. szemben a rómaiakkal), a melynek viszonzatául aztán a római világ is fölmentettnek érezte magát minden emberies tekintet vagy kimélet alól; hanem igenis a keresztények exclusiv magatartásának volt következménye az egész vád, mivelhogy a keresztények minden pogány intézménytől és ünnepségtől távoltartották magukat, a mint ezt Arnobius egyházíró a későbbi korból is (Disputationes adv. gentes I, 1.) megerősíti: «Christianis id obiectum, quia diversa omnia in moribus et sacris itemque contagem et congressum eorum, theatra et circos fugiebant.» Ugyanezt bizonyítja Tertullianus, mikor (Apol. 37.) így ír: Szerettetek minket ellenség gyanánt feltüntetni, a mint teljességgel azok is vagyunk, csakhogy nem ám az emberi nemnek, hanem a tévedésnek ellenségei (Nos hostes iudicare maluistis, qui sumus plane, •non generis humani, sed erroris) ; vagy midőn (Apol. 2.) ezt mondja: Christianum hominem omnium scelerum reum, deorum, imperatorum, legum, moruin, naturae totius inimicum existimas (a keresztény ember szerinted mindenben vétkes s a világon midennek ellensége). Egyébiránt valljuk meg, hogy a tűzvész vádját némi való-szinűséggel lehetett is emelni a keresztények ellen azon az alapon,