Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Horváth Károly : Az egyediség erkölcstani szempontból
az előbbi esetben enyhébben ítéljünk, mint a hogyan — csak objective nézve a cselekedetet — ítéltünk volna. A jellem. Eddig az egyediség azon tényezőit vizsgáltuk, melyek az ember akaratától függetlenül, természetszerűen lépnek fel s már magukban véve sajátos jelleget kölcsönöznek minden egyes embernek. Még a nevelés és megszokás sem állanak az ember hatalmában: neveléséről szülei gondoskodnak, a megszokás pedig, bár meghatározása szerint 1 ismételt cselekedetek által jön létre, különösen az ifjú években sokszor öntudatlan, akaratlan cselekedetekből származik. A jellem azonban, melyről a következőkben tárgyalunk, sok tekintetben magától az embertől s szabadakarati működésétől függ. Mentül jobban fejlődik ugyanis az ember, annál nagyobb önmunkásságot fejt ki, annál inkább törekszik természetes egyediségét alakítani és jellemének kialakításán közreműködni. A jellemet tágabb és szorosabb értelemben vehetjük. Tágabb értelemben jellemen értjük az öröklött talaj donságokhoz hozzájáruló, ú. n. szerzett tulajdonságokat, vagyis az érzésnek, gondolkodásnak, akarásnak és cselekvésnek azon sajátosságát, a mely minden embert megillet és élet- valamint cselekvés-módjára befolyással van. 2 Szoros értelemben a jellem «gondolkodásunknak s mindennemű tevékenységünknek bizonyos meghatározott jó elveket követő, állandó, meg nem ingatható iránya, melyet kiki maga szerez meg akarata erejével.» 3 Ilyen értelemben már nem lehet mondani, hogy minden embernek van jelleme, mert a tapasztalás is azt mutatja, hogy nagyon sok ember van, kik gondolkozásukban és cselekvésükben nem követnek jó elveket ; elhatározásaikban nem állandóak és meg nem ingathatok, hanem ellenkezőleg határozatlanok, szeszélyesek, külső körülmények behatásának engedők. A szoros értelemben vett jellem, mint meghatározásából is kitűnik, szabad cselekvéseknek eredménye, ennek következtében maga a jellem, valamint a belőle folyó cselekedetek is teljes mér1 «Consuetudo morális est habitus voluntatis intensus et diu radicatus seu magna inclinatio voluntatis ad bonum vei malum, per actus frequenter repetitos acquisita et retenta cum praevisione effectuum eius.» Teich, Epitome theologiae morális. Oeniponte, 1913. 17. 1. 2 Huber, i. m. 150. 1. 3 Hajdu-Zoltvány, i. m. 75. 1.