Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1912-1913-iki tanévre

Dr. Schermann Egyed: Az egyházi könyvtilalom és könyvbírálat magyarázata

vájjon a könyv ártalmukra lehet-e a híveknek; a szerzőre, különösen ha dicséretesen aláveti magát, semmi szégyen sem háramlik müvének elítéléséből.» Hogy különben az egyház mennyire respectálja a szerzőt akkor is, ha kénytelen művét elítélni, világosan kitűnik XIV. Benedek pápának Sollicita ac provida cz. con sti tuti ójának 9. és 10. pontjaiból. Ezek szerint, ha tekintélyesebb katholikus szerzőről van szó és műve nem feltétlenül rossz, hanem javítható, mielőtt a congregatió ítéletét nyilvánosságra bocsátaná, közli vele, hogy a szükséges javításokat megtehesse. Ha nem veti magát alá, az ítéletet ezen toldalékkal: donee corrigatur seu donec expurgetur, nyilvánossá teszik. Ha pedig a szerző kész művének javítására, akkor a második javított kiadással szemben visszavonják az ítéletet, hacsak az első kiadás nincs sok példányban elterjedve ; mert ez utóbbi esetben az ítélet úgy közlendő, hogy mindenki megértse, hogy csak az első kiadás tilos, de a második nem. Különben is a congregatió gyakorlata az, hogy a tilalomnak nyilvánosságra hozatalával együtt vagy nem sokára reá, a katholikus szerzőnek, ki meghajolt, ezen meghajolását is közli ezen hozzátétellel : A szerző dicséretesen alávetette magát és művét elítélte. Ha pedig valaki nem hajol meg a congregatió ítélete előtt, nem lesz semmi bántódása az egyház részéről, hacsak tovább nem folytatja akár élőszóval akár Írásban nézeteinek terjesztését és így az eretnekség gyanújába esik. De ha a-szerző fölhagy is tanainak terjesztésével, a nélkül azonban, hogy alávetné magát az illetékes egyházi hatóság ítéletének, mégis ez az engedetlenség mindenképen rossz szinben tünteti fel őt, gyanússá teszi egyházias érzületét, tehát nagy csorbát ejt tekintélyén. A hívő katholikus, kinek könyve az indexre került, kellő tisztelettel és engedelmességgel fogadja az ítéletet, tehát művét ő maga is mint az egyház tanításával kevésbbé egyezőt és így mint veszélyeset és ártalmasat fogja tekinteni, miként kötelessége. A kiben megvan a szükséges alázatosság, az hálás lesz az egyház iránt, hogy figyelmeztette őt helytelen nézetére, felfogására ; és ha valaki helyesnek tartaná is a maga nézetét, mégis ilyen figyelmeztetés után tovább fog kutatni és akkor rájön, hogy nézetei valóban eltérnek az egyház tanától. Tehát nem a congregatióról kell feltenni a tévedést, hanem az egyes író önmagáról tegye fel. Nem katholikus szerzők művei sokkal ritkábban kerülnek az indexre, mint katholikusokéi. Miért? Azért, mivel a nem katholi-