Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1912-1913-iki tanévre
Dr. Bódiss Jusztin: Az ión-attikai művészet a női erény és méltóság szolgálatában
dál (talp), sarú vagy olykor topánka, az utóbbiak azonban alig egypár esetben vannak a szobrokon jelezve. Bal kezök 1 kényesen a szoknyát pótló khitón felé nyul s kissé fölemeli, hogy lépésök akadályra ne találjon: oly gestus, melyet hölgyeink máig gyakorolnak, mint Láng megjegyzi ; Berzeviczy szerint pedig alul oly szűk a khitónjok, hogy máskép alig volt lehetséges a lépésök, csakis ha a khitón oldalt fel volt vágva : ilyenformán aztán elmondhatjuk, hogy a tanagrai agyagszobrok s a szóban levő márványszobrok mellett semmi divatújdonság nincs többé az ég alatt... •Több kezökkel galambot, virágot vagy kakast s egyéb áldozati ajándékot 2 nyújtanak fel Athéna istenasszony felé, miként a régi vázák festményei s a fennmaradt töredékek bizonyítják; mivelhogy a végtagok letöredezvén, a kezek valamennyi szobron hiányzanak. Már most az a körülmény, hogy a szobrok egyes részei különváltak, arra az érdekes fölfedezésre vezetett, hogy a szobrok feje, nyaka és kezei eredetileg külön-külön darabokból voltak alkotva s úgy illesztve reájok, vagyis hogy az arkhaikus képfaragóknak valósággal az volt a szokásos eljárásuk, hogy a szobor egyes részeit úgy illesztették össze. Ez vezetett aztán arra a nézetre, hogy az arkhaikus mesterek egy darab márványt nem is tudtak még úgy feldolgozni, hogy elég legyen a kiugró testtagok számára, s ebből kiindulva azt következtették némelyek, hogy az akkori szobrász sok töredéket tartott készletben, nagyjából ki is dolgozta őket, mint általánosságban megfelelő alakokat: mondjuk asszony- és leánytypusokat s később csupán átformálta ezeket azon személyek alakjához, jellemzőbb vonásaihoz képest, a kik megrendelést tettek nála. Csakhogy ez a magyarázat nem világítja meg az akkori mesterek dolgozása módját, mivelhogy a szobroknak számos apróbb részletét is külön darabokból látjuk kimunkálva s pusztán ráillesztve az egészre, így pl. a ruhafodrokat, hajfürtöket s csaknem valamennyi ékítményt. Azért alkalmasint a legegyszerűbb magyarázat találja el az igazságot, hogy t. i. a szobrász a megrendelőnek kívánalmához képest az ábrázolandó egyént átlag, azaz fő részeiben kellő masszából kifaragta ugyan, de csak azután adta hozzá azo1 Watteau (1684—1721.) franczia festő képein szokásos motívum a szoknya discrét fölemelése. 2 V. ö. Orsitói a nagygörögországi analógiákat : Strena Helbigiana, 221.
