Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1912-1913-iki tanévre
Sörös Pongrácz: Forgách Ferencz, a történetíró
Zsigmond követei megérkeztek. 1 A követeket, kik Izabella királyné halálát is hirül vitték, Forgách Ferencz, ki az egész telet Bécsben töltötte, 2 meg Hermsteiner Zsigmond fogadták és üdvözölték. A követek első előterjesztése után úgy látszott, a követség semmi czélt sem fog elérni, mivel Ferdinánd kevesebb kívánságról, még János Zsigmond «választott király» cziméről sem akart hallani és kijelentette, hogy ő más «magyar királylyal» nem tárgyal, 3 de azért ily merev elutasítás mégsem lett János Zsigmond osztályrésze, hanem megbeszélés tárgyává tették a vele kötendő fegyverszünetet. Forgách, ki közben-közben híreket is küldött a tárgyalásokról, mint május 31-én Kassa városának, 4 az engedékenyebb felfogás barátja volt és végre mégis az a rész kerekedett felül a tanácsban, melyhez ő is tartozott. A Nádasdy Tamás. nádortól június 21-én összehívott tanácskozáson Gregoriánczi Pál győri és Pétervári Balázs váczi püspökök nem akartak János Zsigmonddal egyezkedni, vele fegyverszünetre lépni ; a nádor, Mérey Mihály, Zay Ferencz ellenben 7—8 hónapos fegyverszünet megkötését kívánatosnak tartották. Az udvarnál tartózkodó magyar tanácsosok sem voltak egy véleményen. Tahy Ferencz, Dessewffy János, Báthory András nem akartak János Zsigmonddal egyezkedni ; Oláh Miklós esztergomi érsek, Verancsics Antal egri, Draskovich György pécsi püspökök, továbbá Forgách Ferencz, Bánffy László és Maczedóniay Péter június 26-án a fegyverszünet mellett nyilatkoztak. Ferdinánd király végtére a békésebb tanácsosok mellé állott s félévre fegyverszünetet kötött János Zsigmonddal. 5 Forgáchnak időközben tett szolgálatai megtalálták jutalmukat. A királyi kegyelem az anyagiakból is juttatott számára: helyet adott neki a királyi tanácsban, most meg, az erdélyi alkudozások közepette, I. Ferdinánd azzal jutalmazta szeretett titkára kedves és hűséges munkásságát, nemkülönben családja többi tagjainak az erdélyiek és a török ellenében életük és javaik veszélyeztetésénél szerzett érdemeit, hogy márczius 30-án kiadott okiratával 6 Forgách 1 Koller : História episc. Quinqueeceles., VI. 55. 1. 2 V. ö. Magyar történ, eml., okmánytárak, XXXVI. 306. 1. 3 Forgách, id. m. ' 88. 1., v. ö. Lukinich Imre : Az erdélyi fejedelmi czím kialakulásának történetéhez. Századok, 1913. 97. 1. 4 Szabó, id. m. 780. 1. 5 Venetianische Depeschen von Kaiserhofe, herausgegeben von der hist. Commission der kais. Akademie der Wissenschaften, III. 150. 1. 6 De speciali . .. gratia et munificentia imperiali.