Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

tartja. A bibliai történetírás termékeinek a megítélésére, hogy hogyan keressük bennök az igazságot, elsősorban figyelmeztet, hogy azok különösen vallásos czéllal készültek,

1 tehát nem feltétlenül történeti könyvek. így legelőször a kérdéses könyv irodalmi műfaját kell megállapítani, mert a kánoniság nem foglalja magában a történeti jelleget,

2 és ha az meg van állapítva, akkor figyelembe kell vennünk a módszert, a melylyel azt a könyvet írhatták. A régi történetírók nem dolgoztak a maiak kritikus módszerével. Forrásaikat nem dolgozták mindig át, hanem sokszor változtatás nélkül írták le a több helyen talált adatokat. Tehát az a kérdés merül fel, hogy mennyire vállalja a szent szerző a felelősséget, ha így másokat idéz. Evvel a kérdéssel foglalkozik füzete utolsó részében és ez a legkülönösebben sajátja, ezt kell itt bővebben vizsgálat alá vennünk, mert a mit a tudomány és szentírás viszonyára mondott, azt már fönnebb elfogadott véleménynek láttuk, a műfajokról szóló nézet meg Hummelauernél kerül alaposabb megvitatás alá. Mindenkitől elfogadott elvnek veszi, hogy: «a sugalmazott szerző csak akkor teszi magáévá az idézetet, ha kifejezetten vagy evvel felérő módon jóváhagyja»,

3 utóbb hozzáteszi: «avval eléggé fel van mentve a felelősség alól, hogy megnevezi a tanúit, a nélkül, hogy igazat adna nekik vagy czáfolná őket». Ezt a véleményét avval igazolja, hogy a szentírás czélja inkább erkölcstant tanítani, mint történetet, de erkölcsi fogyatkozásokat elbeszél a nélkül, hogy rosszalná ezeket, tehát nem azonosítja magát a leírtakban megnyilatkozó erkölcsi felfogással és még sem fejezi ezt ki, annál inkább állhat ez, ha történetet ír. Azután a Makkabeusok könyveinek egyes helyeivel bizonyítja, hogy a szerző nem felel azok igazságáért, a mik egy idézett beszédben vagy levélben vannak. Ez utóbbi csakugyan «minden exegétától elfogadott elv»,

4 de igaza van Schulznak,

5 ha az ilyen idézett beszédet és iratot kiveszi abból a körből, a melyben a szent szerző mást idéz az elmondottak igazságának az igazolására (pld. Jozsue 10, 12. s köv.) vagy maga helyett mással mondatja el a történetet. Abban azonban alighanem túllő Schulz a czélon, mikor Prat elvét megfordítja és ezt vallja: «az író teljes felelősséget vállal az idézeteiért, kivéve azt az esetet, mikor kifejezetten elveti azt».

6 Azt hiszem, középen az igazság, esetről-esetre kell a körülménvek1 «in einem inspirierten Buche steht vor allem der religiöse Charakter im Vordergrunde, und er darf in keinem Falle an die zweite Stelle treten.» I. m. 27. 1. 2 «die Kanonizität eines Werkes nicht notwendigerweise den historischen Charakter in sich schliesst.» I. m. 37. 3 1. m. 41. 1. 4 I. m. 45. 1. û Biblische Zeitschrift, 1909. 228. 1. 6 U. o.