Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

Tárgyilag vagy belső vagy külső. Az előbbi az embernek belső javaiban vagy bajaiban áll, melyek a cselekedet természetéből vagy természetes rendeltetéséből folynak, mint az öntökéletesedés, a lelkiismeret békéje, a nyugalom, vagy ellenkezőleg a cselekvőnek romlása, a lelkiismeret furdalása; a külső pedig egyéb javakban vagy bajokban áll, melyeket nem maga a cselekedet idéz elő, hanem kívülről járulnak az emberhez. Hathatósságára nézve elégséges vagy elégtelen, a szerint, a mint önmagától elég erős arra, hogy az embert rábirja erkölcsös cselekvésre,, az erkölcsi rend megtartására. Még pedig viszonylagosan elégséges, ha egyes embereket egyes esetekben késztet a törvény megtartására, míg mások erősebb ösztönzésre szorulnak ; absolute elégséges, ha kivétel nélkül minden embert rábir a megfelelő cselekvésre. Végre a szentesítés lehet tökéletes vagy tökéletlen, a mint kellő arányban van a törvény megtartásával vagy megszegésével. Mivel a természetes erkölcsi rend az egész emberi nemet akarja czéljára irányítani, ezért szentesítése nem az egyesek megjavítását czélozza, hanem az ezen renddel ellenkező vétségektől való elriasztást és ha mégis megtörténnek, megtorlásukat. Bár a természettörvény a jelen életben sincs minden szentesítésnélkül, mégis ez a szentesítés csak kezdetleges, részleges és tökéletlen. Hogy e jelen életben is van némi szentesítés, kitűnik a természet szavából, a lelkiismeretből, mely cselekvés előtt a törvény és rend megtartására ösztökél, megszegésétől óv és visszariaszt, cselekvés után pedig jutalmaz vagy büntet. Öntudatunk ugyanis arról tanúskodik, hogy nemcsak a jó megtevésére és a rossz kerülésére köteleztetünk, hanem hogy a legfőbb törvényhozótól azért jutalomban vagy büntetésben is részesülünk. Lelkiismereti békét és nyugalmat érzünk, valahányszor erkölcsösen, az emberi méltóságnak megfelelően cselekedtünk és ez a belső béke és mintegy öndicséret megvan, akár látták cselekedetünket mások is, akár nem, akár dicsérnek érte, akár nem, sőt akkor is megvan, ha mások gáncsolnak, korholnak vagy épen üldöznek jó cselekedetünkért és annál nagyobb ez a belső béke és öröm, minél nagyobb nehézségekkel és akadályokkal kellett megküzdenünk, minél nagyobb áldozatokat hoztunk a rend érdekében. És megfordítva, lelkiismeretünk nyugtalanít, aggaszt, furdal és gyötör, vádol és büntet, ha rosszat tettünk, nem azért, mivel valami külső javunkat vesztettük el, hanem mivel belső erkölcsi derékségünkből vesztettünk, ha nem látta is senki és nem kell emberektől tartanunk, sőt ha esetleg dicsérnek is érte vagy valami előnyben részesítenek. Ez a belső öröm és béke néha oly nagy, hogy a legnagyobb testi fájdalmak közepette is élénken érezhető és enyhíti őket, mint a szent