Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre
8. Az erkölcsi törvény változhatatlansága. A változhatatlanságot már a természettörvény kötelező voltáról és ennek eredetéről szóló fejtegetésünk végén is röviden érintettük, továbbá az egyetemességet bizonyító előbbi szakaszból is következik a változhatatlanság, mert láttuk, hogy az emberiség minden időben és mindenütt ugyanazon erkölcsi alapelveket tartotta helyeseknek és kötelezőknek; már pedig ha az erkölcsi törvény alapjában változhatnék, akkor ez nem történhetett volna meg. Mivel azonban a változhatatlanság alapvető jelentőségű az erkölcsi rend létére, azért behatóbban kell vele foglalkoznunk, annyival is inkább, mivel egyre több támadás történik épen a változhatatlanság ellen, különösen az erkölcsi positivismus részéről. A positivismus szerint nincs változhatatlan erkölcsiség, hanem mint minden egyéb emberi, úgy az erkölcsi rend is alá van vetve az élet folyamatának, fejlődésének, változásának. Már az ó-korban is a sophisták ezen álláspontra helyezkedtek, tagadták a jó és rossz közt lévő lényeges különbséget és minden erkölcsi szabályban emberi törvényt láttak. A törvény szerintök nem a. természet szava, hanem a természetet elnyomó zsarnok. — A középkorban a nominalismus ugyanezen eredményre jutott. Az isteni akaratszabadság kedvéért feláldozta az erkölcsi rend változhatatlanságát. Nincsenek természettől és feltétlenül jó és rossz cselekedetek, hanem minden Isten szabad akaratától függ. A jó azért jó,, mert parancsolt vagyis mivel Isten így akarta, de nem azért parancsolt, mert jó. Ha Isten máskép akarná, egész máskép alakulna minden, más volna a jó és rossz. Ezt az irányt azután Descartes és Pufendorf folytatták. Hasonlóan Hobbes szerint a jó és rossz közti különbség nem eredeti és szükségképi, hanem fejlődésnek, felfogásnak eredménye. Általánosabbá azonban az erkölcsi positivismus csak mintegy száz év óta lett, még pedig a fejlődési elmélet (evolutio) hatása alatt. Ha a világberendezés egy folytatólagos folyamatnak fázisa, akkor a létnek ezen általános törvénye alól az erkölcsiség sem vonhatja ki magát. Örök és absolute változhatatlan törvénynek nincs létjogosultsága, az erkölcsiség fejlődésnek eredménye, úgyhogy az emberiség az állatoktól származván, kezdetben minden erkölcsiség nélkül élt, lassanként azután erkölcsi és jogi felfogás támadt s ez azután fokozatosan tovább fejlődött,, tökéletesedett és ezután is tovább fog fejlődni és más erkölcsi felfogásnak fog helyet engedni, tehát a jelenlegi erkölcsiségnek csak átmeneti jelentősége van. 1 1 így H. Spenzer, Wundt, Paulsen és mások.