Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

De akárhogy áll is a dolog, az kétségtelen, hogy a tetszés, a művészi élmény mindig az egész embernek élménye s az egész embernek megelégedése. Semmiféle életfunctio, semmiféle psychikus folyamat nincs belőle kirekesztve. A művészi élmény mindenünkhöz hozzátapadhat, de mindig úgy, hogy az egész embert érinti. Valami eredője az együttható folyamatoknak, a mely eredőnek külön létezése nincsen, a mely eredő immanens subjectiv értékelése, értékelő átérzése a componens folyamatoknak. Nem a szövődő folyamatokkal már elemök szerint is megadott alanyi értékelések összege a művészi élmény, ennél több is, kevesebb is lehet, hanem az egész folyamattal megadott egységes élmény, a mely épp úgy táplálkozik az összeszövődő folyamatoknak objectiv, mind subjectiv vonatkozásaiból. A művészi élmény olyan «stream of consciousness» (•James), olyan psychikus ár, mondhatnám így is : psychikus megáradás, a mely életünket töprengés nélkül is magától értődőnek, gond nélkül is érdemesnek, munka nélkül is teljesnek, czél nélkül is értékesnek élvezteti. A pillanat maga megtölt, az actus maga kielégít. Vigyáznunk kell azonban, hogy a müélvezésnek egyes tényezőit már ne vegyük bele a műalkotásba, ha igazán akarjuk a művészetnek psychogeneticus fejlődését látni. Az bizonyos, hogy a műalkotásba sajátságosan beleolvad a műélvezet. A művész műélvezetével ellenőrzi magát. Az is bizonyos, hogy a már elért sikerek élvezete erősen visszahat az alkotásra is s ennek további lefolyását erősen áthathatja. A művészt a munka maga is ragadja, egyik legerősebb ihletője meg éppen a megkezdett munka sikerülése. Nem eleve látott és szemmel tartott ideák éltetik a művészetet, hanem éppen az a «stream of consciousness», melynek aligha van már eleve tudatosítható iránya, s folyása. A legfontosabb érdek, a melyért mind e megállapítások most szükségesek voltak, annak meghatározása, mi eriteriuma van a képzőművészetnek. A tárgyművészetről szólván már kiemeltem, hogy voltaképpen mesterséggel van dolgunk, a mely maga ugyan sohasem vethet el minden aesthetikus tekintetet, de művészetté mégis csak esetleg lesz. Nem minden építés műépítés, nem minden edény "műalkotás. Hogy tehát szükséges valamely eriteriumnak megállapítása, nyilvánvaló. Ilyen eriteriumot azonban a képzőművészetek is kívánnak, Itt is nagyon látjuk, hogy nem minden ábrázolás művészi ábrázolás, nem minden kép művészi kép. Példával igazoljam? A tudós, például a természettudós is ábrázol, ő is rajzol képet, s íme eszünkbe sem jut a természetrajzi figurákat műalkotásnak élvezni. Az ábrázolás maga sem specifikusan művészi folyamat, ez is csak olyan, mint a mesterségek, csak bizonyos esetekben válik művészetté. Mi hát az ismertető jel? Bizonyos, hogy e eriteriumot csak akkor találhatom meg, ha már megállapítottam, kelt-e a tárgy művészi hatást? Kérdeznem kell, megadja-e