Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
intézetünkből kikerülő, már végzett növendékeket figyelmeztetjük arra, hogy az itteni absoíütoriumot korántse tekintsék olybá, mely talán ezentúl fölmentse őket szaktanulmányaik további folytatásától, sőt ellenkezőleg «a jó pap holtig tanul» elvéhez képest ne csak az iskolai órákra készüljenek el lelkiismeretesen, hanem szaktudományukban is műveljék magukat Korábban pár évig szokásban volt, hogy tanárjelölt növendékeink a gyakorlati képzettség czéljából próba-előadásokat tartottak főiskolánk gymnasialis osztályaiban, de ez intézkedés nem bizonyult czélszerűnek, mert egészen kezdő fiatal embérek még nem szerezhetik meg azt az ügyességet, a mely ilyen előadások tartásához szükséges, másrészt tanulmányaikban is gátolta őket. Növendékeink szaktanulmányi képzése tekintetében nem hagyhatjuk végül említés nélkül tudományos fölszereléseinket. Ezek között első helyen áll a főmonostornak méltán híres könyvtára, mely palotaszerű külön épületrészben van elhelyezve, s jelenleg 185.000 darabot (kötet és füzet) magában foglaló könyvállományát a fővárosi 34 nagyobb közkönyvtár közül is csakis kettő, a nemzeti múzeumi országos könyvtár és a kir. magy. tudományegyetemi könyvtár múlja fölül, a tízezer kötetnél többet fölmutató vidéki 95 közkönyvtár között pedig mindjárt a kolozsvári FerenczJózsef tudományegyetemi és erdélyi múzeumi egyesített könyvtár után, tehát második helyen áll. 1 A mindenféle szaktudományi művekben páratlanul gazdag könyvtár tanárjelölt növendékeinknek állandóan rendelkezésökre áll. A főmonostori központi nagy könyvtáron kívül van a növendékpapoknak még külön, néhány ezer kézi könyvet magában foglaló kisebb könyvtára, valamint a vezető szaktanárok magán könyvkészlete is elősegíti a tudományos szakképzést. Szintén dúsan fölszerelt a physikai szertár, melyben számos és értékes olyatén műszerek is találhatók, a melyek egyenesen a tanárképzés fensőbbrendű czéljára szolgálnak. 2 1 L. Magyarország Közoktatásügye az 1909. évben. Különlenyomat «A m. kir. kormány 1909. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv» cz. műből. Budapest, Athenaeum. 1910. 102—104. 1. 2 Ilyen műszerek (Palatin Gergely, főiskolai tanárunk adatai szerint) nevezetesen a következők : Precziziós súlyok és Vio milligr.-ig pontos Nemetz-féle mérleg ; normal ötödméter aczélpálcza, platinába vésett mm.-beosztással (P. T. R.-tól hitelesítve) ; 349. sz. Nardín-féle marine-chronometer ; magasságmérő higanyos — és két aneroid-barometer (utóbbiak közül az egyik 4000, a másik 2000 méterig használható) ; Jolly-féle léghőmérő ; Hefner-lámpa ; két leolvasási messzelátó: a kisebbik tárgylencséje 30 mm., a nagyobbiké 40 mm. átmérőjű s ez utóbbihoz tartozik egy mikrometeres ocular direct V300 m m- leolvasásra berendezve ; Gruben-theodolit (Breithaupttól) boussole-lal és ocular-prismával ; tíz prismás vision-à-direct spectroskop, a Fraunhofer-féle vonalakra mikrometer-csavarral beállítható messzelátóval ; polarisáló mikroskop, goniometerrel (Dr. Steeg & Reuter-tői) ; hangvillás (h—2) időmérő (Vßooo mp), elektro-mágnessel ; tükörleolvasásra berendezett : Wiedemann-féle galvanometer