Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

nicht unwahrscheinlich». — Azonban e tétel ránk nézve kevés haszonnal jár, hacsak az ind, praes. s g. 2. és 3. személyének hangsúlyozására biztosabbat nem tudunk megállapítani ezen ősidg. állapot mellett. — Hirt (Der indogerm. Akzent 190. o.) már erre vonatkozólag bővebb fölvilágosítást nyújt. Ö ezt az ősidg állapotot, midőn még kétféle e/o. osztály nem volt, hanem csak egy, de változó hangsúlylyal, úgy reconstruálja, hogy a sg. 2. 3. pl. 2. sz.-ben a thémavocalisra helyezi a hangsúlyt. «Ich bleibe d ab e i, den Vokalwechsel (e/o) auf eine Wirkung des Akzentes zurückzuführen. Es liegt überaus nahe, die beiden idg. Paradigmata aus einem einzigen vorgehen zu lassen, das man folgendermassen ansetzen müsste: bhérd, bhrrési, bhrréti, bhêromes, bhrréte, bhéronti». Fönntartja Hirt e nézetét később is. Az Idg. Forsch. VIII. 267. old.-án általában az igék thémavocálisának e-fokát hangsúlyosnak tartja, idézvén a Möller-Fick-féle föltevésen alapuló általánosan elfogadott reconstruetiót: «man hat ein Paradigma angesetzt: fbhéudhö, bhudhési, bhudhéti, bhéudömes, bhudéte, bhéudhönti.» Hirt folytatólagosan ugyan czáfolja a sg. pl. 1. és pl. 3. személyében az o mellékhangsúlyos voltát ; de az nem érdekel bennünket. A sg. 2. és 3. személyének hangsúlyát azonban elfogadja. Ha tehát az ősidg.-ban az összes (e/o) igéknél a sg. 2., 3. sz.-ében a themavocalison volt a hangsúly, akkor érthető, hogy az ősgerm.-ban ép a 2., 3. személynél szorították ki megint a képzőhangsúlyosok a gyökér hangsúlyosoknak hangsúlyozási és ragozási módját. A themavocalis e-foka, a zöngétlen személyragok és az idézett tekintélyek alapján tehát kimondható, hogy a germ, szóhangsúly megszilárdulása előtt az ind. praes. sg. 2. és 3. személyében nem a gyökérhangzón, hanem a themavocalison nyugodott a szóhangsúly. Az ősgerm. számára tehát így reconstruálhatjuk az erős igék praes. sg. 2. és 3. sz.-ét :* gebís{i) és *gebíl>(i). 67. Természetesen nagy nehézséget okoz itt az a kérdés, hogy a pl. 2. sz.-ben ugyanazon viszonyok forognak fenn, s mégis sem az ófn, sem az ósz, sem az északi nyelvekben a pl. 2. sz.-nek umlautja nincs. Azt hiszem, elfogadható nézet, hogy ennek oka a pl. 1. és 3. sz. tőhangzójának analogikus hatása; sőt egyes nyelvekben, mint agsz. ószban az egész plurális összeesik. Paid a Beitr. IV. k. 400 s köv. oldalain bőven foglalkozik a pl. 2. sz. ragjával ; onnan magyarázza e hiányt, hogy e végzet vocalisa nem szabályosan germ, i, hanem egyéb hangtörvények szerint itt e-nek kellett volna maradnia, mert az idg. rag nem i-vel végződő (mint 2. sz. -si, 3. -ti), hanem idg: -te. Panl itt ugyanis nem fogadja el, hogy a germ, mellék szótagokban minden idg. e spontan hangváltozással lett volná i-vé, hanem itt is umlaut-féle jelenséget vesz fel ; az e thémavocalis a következő -si, -ti