Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

Befejezés

hoz a gyökérhangzót, ennek egyik okát kerestük az idg általános szóvégi hangsúlyban. Bár ezen hangsúlyozási mód a germ.-ban az umlaut fejlődése idején már megszűnt, de azért hathatott még, volt utóhatása. Mert ép a német umlaut-nál tapasztalható azon tény, hogy az ok látszólagos megszűnte után is létrejön még az okozat. Az ófn szóvégi i már régen kfn e-vé gyöngült és mégis kifejlődik előtte a kfn umlaut; vagy még jobban bizonyít föltevésünk mellett azon tény, hogy akárhányszor . az ófn-ben, még inkább az óé-ban már teljesen eltűnt egyes szavakból a germ, i j elem, de azért mégis ezen teljes eltűnés után is megjelenik az umlaut. Ezek pedig bizonyításra nem szoruló, köztudomású és általánosan elfogadott tények. 133. Aztán annak, hogy a kfn -niss, lieh, rich, -ig, -inna- stb. mellékhangsúlylval biró képzők előtt nehezebben, későbben fejlődik ki az umlaut, annak okát talán nem is a mellékhangsúlyban kell keresni. Már eddig is többször érintettük azon fölfogásunkat, hogy az umlaut kifejlődhetéséhez szükséges az assimiláló hangok phonétikai, exspiratorikus szorosabb szóegysége! — Ezen képzők pedig az alapszóval a kfn-ben még nem képeztek teljes exspiratorikus, szóhangsúlyos egységet. Részint azért nem, mert eredetileg önálló szók voltak, s ezen eredeti önállóságuknak nyomai még mindig megvannak; részint pedig a külön fejlődött mellékhangsúly választja el az alapszótól. Ezért tehát természetes, hogy nem hat oly erélyesen egy a mellékhangsúly által exspiratorikus an elválasztott hang a másikra, melytől így el van választva. — Ehhez hasonló, de nem azonos gondolatok találhatók a legújabb tekintélyesebb művekben is; így a Gallé—Lochner-féle ószász nyelvtanban (Altsächs. Gr

2 46 § 2.) ; «Diese Tonerhöhung kann auch durch ein i des folgenden Wortes verursacht werden, aber nur dann, wenn das ganze nicht mehr als Kompositum empfunden wird». Szükséges tehát szerinte is, hogy a compositumnál egységesebb legyen már a szó ! Ilyenféle gondolatot fejezett ki Noreen is (Altisl. Gr

3 387 §.) : «ohne jedweden umlaut (dies wegen der Schwachtonigkeit der betreffenden Silbe) gehen alle mask, auf -bj>r, .. . also noch mit starkem nebenton wegen der ursprünglichen Zusammensetzung». Az inducáló i-hangnak tehát szoros, külön m e 11 é k h a n g s ú 1 y által sem elválasztott egységes szóban kell lennie a gyökérhangzóval, hogy az umlaut kifejlődhessék. Evvel teljesen egyezik azon tapasztalatunk, hogy minél hangsúlytalanabb lesz a (~nis, -lieh, -ig, -in) képző, minél szorosabban egyesül alapszavával a történet folyamán, annál inkább kifejlődik előtte az umlaut. Hasonlóan vagyunk a magyar képzők és ragok assimilatiójával. Ezek csak akkor illeszkednek a tőszótaghoz, csak akkorra képeznek ki