Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

ófn wengi, wangi (újfn Wcinge-val közös gyökerű) = vánkos : « stucki = újfn Stück; « fíezzi (hely) újfn Fletz, Flötz alapszava: fiaz; kfn Stüppe < ófn stuppi = újfn Staub. Ide tartoznak részben a ^e-praefixumos semlegesek is, mint: agsz. gefilde, ófn gifildi (mezőség), újfn Gefilde; « gèryne, ófn giruni, kfn gerünne, újfn Geranne (suttogás); « geivaede (ruha), ófn giwdti, kfn gewaete, újfn Gewand; ófn gisürni, újfn Gestirn íi. (gyök. Stern-) csillagzat; « giknihti (szolgaság) alapszó: knecht; « gilenti (mezőség) alapszó : land : « qimerki (határterület) alapszó : mark ; « giwicki (válaszút, általüt) alapszó : weg. Ezen képző legtermékenyebb az óészaki germ.-ban. A keleti és nyugati germ.-ban csakhamar más képzések szorították ki vagy pedig ezen eredeti -io, ?o-képzések átléptek más, főleg az -n tövekhez. Sütterlin az óészaki io / io képzések közül 7 oldalnyi példát sorol föl. (Nom. Ag. im Germ. 5. o.) Az átlátszóbbak közül álljon itt néhány: braeper (= qui cibat, tápláló) alapszó bráp; — baeger (adversarius, ellenség) < bágr; — bêter (qui meliorem reddit, javító) < bőt; — démer (index, bíró) < dómr; — erfer (= heres, örökös) < arfr; — fegrer (qui ornat, ékítő) < fagr (szép) ; — ferger (deletor, pazarló) < farg (pressio) ; — fleyger (missor, küldő) < flaug; — fylker (princeps, uralkodó) < fólk; — hilmer (király), hjálm (kormány) ; leyner (celator, titkolódzó) < laun ; spiller (perditor, rontó, tékozló) < spell (kár, romlás). De legyen elég a germ, «-umlautot bizonyító példa. Látjuk, hogy a germ, -^'a-tövek i eleme már a germ, időben umlautot okozott. Kérdés most már, minő volt ezen képzés az ősgerm. és idg.-ban s milyen volt a szóhangsúlya? 90. Ezen képző története a germ.-ban egyike a legbonyolultabb kérdéseknek. Van Helten foglalta össze (Beitr. XVI. 272. o.) a rávonatkozó különböző nézeteket. Legelterjedtebb Sievers (Beitr. V. 129.) fölfogása, mely szerint a germ.-ban ezen képző részint consonantikus ?-elemmel kezdődött, részint, még pedig hosszú gyökerek mögött, vocal icus i-elemmel kezdődött. Az ősgerm. számára tehát io és io (ill. átmeneti ?-vel) ijo képzőt kell megkülönböztetnünk. Ezen különbség valószínűleg visszanyúlik az idg-ba, de már itt is fejlődés eredménye, mert az eredeti idg, vagy mondjuk ősidg alakja e képzőnek egységes, mégpedig a hosszú és rövid gyökerek után egyaránt io / ie szótagképző ?'-elemmel, Sievers szerint ugyanis (Beitr. V. 129. o.) : «Der Unterschied der kurz und langsilbigen -ja-stämme beruht also lediglich darauf... dass die ersteren consonantisches j, die letzteren vocalisches, d. h. silbenbildendes,