Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

A mi most már ezen denominalis germ, -jan igéket illeti, itt is véghangsúlyt állapítanak meg általában. Ezt a görög bizonyítja különös nyomatékkal: (Streitberg, Urg. Gr. 206 b): xeXecw (< 'xsÀsa-jw) óvopiaívw (< 'ovojjiav-jw), cpcXsw (< 'cpiXe-jw) [ilvico (gyök. [i^vt-ç harag), etc, hol az alapszóul szolgáló névszó mindenütt az első szótagon viseli a szóhangsúlyt, az ige azonban hátravonja az igeképzőre. — Hasonlóan van az óindban is. Hirt (Idg Akz 209 §.) «Die denominativen ie | Roverben betonen im Indischen das Saffix». Ugyancsak itt utal Hirt Sieversnek néhány német példájára, melyekből szintén véghangsúlyra következtet : «Interresant sind die von Sievers J. F. IV. 337 aufgedeckten Fälle, ahd wallon, ags weallian, das zu ahd tvadal, wadalon gehört; sellbn in gruntsellon aus *sedlöja, deren Isolation stark für Endbetonung spricht». 84. Vonjuk le ezen fejtegetésünkből a -jan végű germ, igékre vonatkozó eredményeket: 1) Azon germ, nyelvek, melyek általában az umlautot kifejlesztették, az összes causativ -jan végűeknél umlautot mutatnak, ha ezt speciális okok nem akadályozták meg. —- 2) Mint az eddigi umlaut-eseteknél, úgy itt is látjuk, hogy az inducáló i (j) hang az ősgerm.-ban, idg-ban a szó főhangsúlyát viselte mind a deverbalis causativ, intensiv igéknél, mind a denominalis causativ, faktitiv igéknél. Ezen tény is bizonyít tehát ama föltevésünk mellett, hogy az idg szóhangsúly és a germ, umlaut, nevezetesen ennek regressiv iránya között összefüggés, még pedig valószínűleg okozati összefüggés van. Ezen valószínűség természetesen annál erősebb lesz, minél több tény felel meg föltevésünknek. Ezért folytatjuk kutatásunkat; áttérünk a névszók területére. B) A névszók umlaatja. 85. A germ, névszók épúgy mutatják az i-umlautot, akárcsak az igék. Itt azonban még inkább áll a tétel, hogy az umlaut teljes kifejlődése már az egyes nyelvek külön életébe esik. Tárgyalásunkban nem fogjuk az umlaut-ot inducáló thematikus elemeket a testesebb képzőelemektől elválasztani, mert nehezen vonható meg köztük a határ. 1) Az i-dekl. germ, umlautja. 80. Ezen deci. umlautja nem fejlődött ki egyenlő terjedelemmel az egyes germ, nyelvek paradigmáiban. Az ófn és kfn rendesen csak a többesben mutatja, míg az északi germ, nyelvek i-declinatiójának sg.-ában is rendes az umlaut. így van az agsz.-ban is. Az ósz inkább az ófnviszonyokkal egyezik. Megjegyzendő azonban, hogy itt is, mint másutt is, igen sok az analógiás kiegyenlítés, úgyhogy gyakran hiányzik az