Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

Okoskodásomat korunk legkiválóbb tekintélyei is bizonyítják, így Brugmann (Kurze Vergl. Gr. 710. §. 5. b.) «Die westgerm. schwundstufige 2. sg. auf-i gehört zu den Aoristen der Klasse B. I., z. B. ahd zigi, rdu ziehest' aus *diké-s»... Az idg reconstruált alaknak themavocalisa van tehát erős szóhangsúlyú ékezettel jelölve. Épigy Streitberg (Urgerm. Gr. 214. §. 4.). «Ein altengl. tia

}e, tua

fe usw gienge demnach auf urgerm. *

tiajís, Huo

}ís zurück.» íme tehát ezen a praeteritum-paradigmában oly föltűnő és egyedül álló alak is azt mutatja, hogy az umlautot inducáló i-hang az ősgerm. ban a szó főhangsúlyát viselte. e) A -ja n végű igék. 81. Áttérünk a germ, -i-umlaut egy másik területére: A szóképzésre. Egyelőre az igéknél maradunk azért; a germ, -jan végű igék umlautját vizsgáljuk most. Tudjuk, ezen -jan végű igék a nyugati és északi germ.-ban is umlautosak, hacsak a gyökérhangzót nem követi valamely umlautot akadályozó mássalhangzócsoport, vagy hacsak más analogiahatások folytán újra ki nem szoríttatott. Ide tartoznak első sorban a germ, causativfactitiv-intensiv- és transativ -jan végű igék. Hogy ezek a nevezett nyelvekben általában umlautosak, azt néhány példa is eléggé bizonyítja: gót (ga-) tamjan, óé temja, agsz. temian, ófn zemmen, újfn zähmen; — g wakjan, óé ivekja, agsz. iveccean, ófn wecchan, újfn. iv ecken; — g lag jan, óé leg g ja, agsz. leggian, ófn l'eckan, újfn legen; — g drcigkjan, óé drekkja, angsz. drencan, ófn drenkan, újfn (er-) tränken; — g satjan, óé setja, agsz. settan, ófn sezzan, újfn setzen; — g saggjan, ósz senkian, ófn senken, újfn senken. — g hazjan (hívni, kiáltani) agsz. hermán, ófn harên, heren. 82. A germ, (gót) -jan végű igék csoportjában i d g szempontból kétféle képzésű igék estek össze : részint az idg causativák deverbalis -éie/éio, és denom. — éje/éjo képzővel, részint pedig az idg — ie/jo — képzésűek. Ezen utóbbi eredetűek azonban legnagyobbrészt teljesen átléptek a germ-ban az — éie, éio — képzésűekhez (Willmanns : Deutsche Gr. III. Verbum 40. §. 3.) vagy pedig mint egyes kivételes, rendhagyó igék tengették létüket: így bidjan, brûkjan (brûhta), hafjan, hlahjan, skapjan csak praes. j-vel. Az idg {e/io képzésűek ezen néhány utóbbi rendhagyó ige kivételével nemcsak a ragok, hanem esetleges töváltozás (umlaut) terén is teljesen úgy viselkednek, mint az idg éie/éio képzésű germ, causativ igék. Ezen causativákról pedig bizonyos, hogy umlaut-juk van a germ.ban, és hogy az inducáló i hang az ősgerm.-ban hangsúlyos volt; ezen