Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

Hogy a nyug. germ.-ban föllépő «6» eredetileg egy idg bheuö igével való összetételből van, az nem tartozik hozzánk (1. bővebbet Sievers P. Br. Beitr. XVI. 256. o.). — Az im, is, ist illetőleg bim, bis, ist alakok i-hangja természetesen germ, umlaut.: es-mi > emmi> immi > imm > im. Ép így a 2. sz. essi > esi (még idg gyöngítése az s hangnak) > isi > is, a 3. szem. es-ti > isti > ist. Sokszor hangsúlyozták már újabban, hogy a görög nyelv aránylag leghívebben őrizett meg egyet-mást az idg hangtan terén. így bebizonyult e, o voealisainak eredeti idg volta ; Hirt az idg hangsúly és ablaut megállapításánál a szláv nyelvek mellett a görögöt respektálja legjobban. Hogy a qualitativ o fok hangsúlyelvonásból származik, a görög Ttatyjp aTíáxcop, cppr;v-ácpptov alakokkal bizonyítja első sorban. (Idg Abl. 156. o.) Jelen esetünkben is a görög hangsúlyra támaszkodunk, midőn azt állítjuk, högv ezen idg esmi, essi, esti alakok szóhangsúlya legtöbbnvire nem a gyökérhangzón nyugodott. Görög megfelelői ezen alakoknak: síjjí, sex: és Homerosi saaí. Hirt (Der idg Akz. 179. o.) nem fogadja el ezen gör. hangsúly idg eredetét. Szerinte ezen véghangsúlyosalakok tisztán enklytikusan, simuló helyzetben állanak. — Bizonyos, hogy a gyökér teljes evocalisa nagy nehézség; ennek a szóhangsúly elvesztésével reducálódnia kellett volna; azonkívül a germ, zöngétlen s szintén nehézség az is alakban, bár ritkábban az ó-északi zöngés hangot is mutat. Azonban ezek mind csak látszólagos nehézségek. Ezen ige nemcsak a görögben, hanem az idg-ban is épen jelentéséből kifolyólag legtöbbnvire enklytikusan állott és így állott az ősgermánban is, sőt ezen ige épen jelentésénél fogva még ma is enklytikus, simuló a németben. Az idg e gyökérvokális tehát legtöbbnyire nem viselt szóhangsúlyt. Ebben támogat bennünket Hirttiek egy megjegyzése is a gót i m-re vonatkozólag (Der idg Akz. 179. §.): «Für got im halte ich noch immer die Herleitung aus *esmi für sehr wahrscheinlich. Da sm nur nach unbetonter Silbe zu mm werden konnte, eine Betonung *esmi aber nicht vorhanden war, so kann got. im nur die enklitische Form sein. Die 2. und 3. sg is, ist dürften *ési, *ésti entsprechen, doch ist das keineswegs sicher; dagegen finden wir in nord, es, er, hochbetonte und enklitische Form nebeneinander.» — Mindebből tehát legalább azt levonhatjuk, hogy az idg-ban az *esmi *essi *esti alakok e hangja ritkán volt főhangsúlyos, mert ez ige jelentésénél fogva többször állott enklvtice, mint sem. A görög példa pedig mutatja, hogy enklytikus állásban a végső i gyakran kapott némi hangsúlyosságot, mely a görögben első sorban zenei volt; de az idg-ban erősségi nyomaték is volt. Miként tehát az ősgerm. thematikus igékről láttuk, hogy a praes. ind. 2., 3. ss'.-ben a gyökérhangzó nem volt főhangsúlyos,