Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

Az umlaut fogalmának fejlődése

hangzókkal sohasem váltakoznak. Azonban joggal tiltakozik ezen fölfogás és elnevezés ellen Sievers: Angelsächsische Gramm.

3 108. §. Az u az óészaki grammatikának germ, ^-hangból fejlődött palatalis [«also i-haltiges» (59. §. 3.)] r-hangja; mivel palatális fi-tartalmú), azért van palatalilsálóhatása az előző vocalisra. A progressiv umlautra vonatkozólag maga Noreen jegyzi meg (58. §. anm.) : «Im westn. -jedoch ist der letztere nur spärlich vertreten». Még kiemelendő, hogy az inducálóhangnak nem kell szerinte más szótaghoz tartoznia, lehet tautosyllabiktis, állhat az indukált magánhangzó közvetlen szomszédságában is, akár előtte, akár utána. Természetesen az ősgerm. számára ismer a-umlaut-ot is. Noreen fönntartja e meghatározását egy évvel később, 1904-ben megjelent ósvéd grammatikájában is. (

Altschwedische Gramm, mit Einschluss des Altgutnischen. Halle, 1904.) Azonban nem marad egészen következetes. E művében a magánhangzóhasonulás azon faját, midőn az inducálóhang a tőszótagé és ez hasonltja magához a mellékszótag vocalisât, egy, a finn-ugor nyelvészetből kölcsönzött terminussal vocalharmoniának mondja. Nyilvánvaló, hogy hasonlít ezen, csak egyes régi svéd nyelvjárásokban előforduló jelenség a magyar-osztják magánhangzóilleszkedéshez. «Unter vokalharmonie versteht man die erscheinung, dass die vokalqualität der schwachtonigen silben nach der qualität der angrenzenden starken geregelt wird. Die aschw. vokalharmonie wirkt progressiv ganz ausnahmsweise vielleicht auch regressiv» (id. m. 134. §.). A mint látható, ezen jelenségeket az umlaut köréből egyáltalán nem zárja ki magának Noreennelc az umlaut fogalmáról adott és fönt idézett meghatározása, mégis nem az umlauthoz sorozza őket. 40. A svéd nyelvészek tehát kezdettől fogva sokkal több jelenséget foglaltak az 'umlaut' fogalom körébe, mint a németek. Láttuk azonban, hogy (az északi nyelvészet hatása alatt) már Schleicher is hangoztatta (19. §.) azt a gondolatot, hogy a következő a által indukált és Grimmtol brechung -nak nevezett hangváltozások is tulajdonképen umlautok. Ez értelemben kezdik lassankint használni az a-umlaut kifejezést a német tudósok is ; a P. Br. Beiträge legelső köteteiben már járatos az i > e, u> o változások megnevezésére, így az 1877-iki negyedik kötetben Edzardinál: Brechung und umlaut im Nordischen (132. s k. o.), valamint a hatodik kötetben: Paid: Zur Geschichte des germanischen vocalismus. (76. o. s köv.) így használja Sievers is Angelsächsische Gramm. 1898-iki harmadik kiadásában (77., 85., 86. §.) : «Die letztere art des umlauts fasste J. Grimm als eine unterart der brechung auf, jedoch, scheint es ratsamer, den namen brechung in der beschränkteren bedeutung zu gebrauchen, und (mit Holtzmann) neben i-uml. auch von einem u- (und o/a-uml.) zu reden». Sieversnél 'umlaut' a következő szótag vocalisa