Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
Az umlaut fogalmának fejlődése
Sievers is, Scherer is egészen mást értett. Scherer , mint előbb láttuk a mouillierungban epenthesist lát: «das j nicht bloss nach, sondern auch vor klingt», (kapajnj). Sievers azonban tisztán a mássalhangzó palatalis ejtését érti mouillierung-on ; Sievers szerint tehát a mouillierozott hangok olyanok, mint a magyar ínyhangok : pld. ny, ly, ty . . . stb. ; föntebb idézett Verhandlungen... 190. old.-án így szól: «Mouillierte Consonanten aber entstehen aus den unmouillierten durch den Einfluss eines folgenden i oder j in der Weise, dass die Artikulationsstellung des betreffenden Consonanten derart modificiert wird, dass Consonant + j zu einem einheitlichen Laute verschmelzen, der sich von dem unmouillierten Consonanten, abgesehen von der durch die Veränderung der Artikulationsstellung erzeugten Klangverschiedenheit, auch noch durch einen leise nach klingenden schwachen j ähnlichen Laut unterscheidet». — Ime Sievers a jésített hangot teljesen egységesnek tartja (einheitlich) ; ezzel a fölfogással szemben egyenesen tiltakozik Scherer: (Zur Geschichte der deutschen Sprache 2 72. o.) «Es ist gewiss unberechtigt von mouillierten Lauten wie rj, lj, nj zu sagen, dass sie in einen Laut verschmelzen oder w o 1 fast einen Laut bilden.» O a 'campagne' szó mouillierozott w-jét phonetice így írta: —jnj — (1. előző §.). — Látni való tehát már ebből is, hogy Sievers és Scherer csak egy közös szóval operálnak, de egészen mást értenek rajta, s így az umlaut-ot tényleg egy közös szóval értelmezik, de mégis egészen máskép kell felfogni e magyarázatokat. Egyébként Sievers maga is föntidézett 1872-iki fölolvasásának utóiratában (Nachschrift) élesen elválasztja a maga nézetét Scherer epenthetikus magyarázatától: «Der Hauptunterschied der hier vorgetragenen Ansichten von denen Scherers besteht darin — dass ich jetzt mit Entschiedenheit die Annahme einer dem Umlaut vorausgehenden Epenthese ( Scherer a. a. O. 144. f.) 1 zurü ckweis e». 22. Csak egyetlen egy közös vonás van Scherer és Sievers magyarázata közt : mindketten a közben álló consonans közvetítésév e 1 magyarázzák az inducaló magánhangzó hatását a fővocalisra. Ezen gondolatra egymástól teljesen függetlenül jutott az akkor még fiatal két tudós, mint Sievers már előbb említett utóiratában állítja. S ép e tény, hogy a két lángelméjü tudós egymástól függetlenül gondolt az intervocalikus mássalhangzó közvetítésére, ez a tény is valamelyest bizonyítja a gondolat helyességét, melyet Joli. Schmidt («Z. Gesch. d. idg. Vocalismus» II. 474. és 484. old.) is egész terjedelmében elfogad. 2Î5. Lássuk most már közelebbről, Sievers hogy magyarázza az umlaut-ot phonetikai szempontból. Onnan indul ki, hogy a középfel1 Sievers utalása.