Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

De hamis tituluson pályáz a modernismus a művelt közönség rokonszenvére akkor is, mikor mint a kereszténység megmentője, mint a kereszténység és a modern kultúra közötti ellentét egyedüli megszüntető je mutatja be magát. Nem tagadjuk, a mai kultúra és a katholikus kereszténység között nem egy tekintetben — legalább látszólag — szinte áthidalhatatlan ür jelentkezik. Ügy tűnhetik föl a dolog a nem beavatottnak, mintha ezt a két ellentétes elvi alapon álló felet, a kereszténységet t. i. és a modern kultúrát, már nem is lehetne kibékíteni, legföllebb úgy, a hogy a modernisták teszik, hogy t. i. a modern kultúra mint absolut értéktömeg előtt kapitulálva, egymásután dobálják ki a kereszténységből az értékesnél értékesebb elemeket s mint a kik jól végezték a dolgukat, érdemeikre hivatkozva, a megcsonkított, kifosztott, természetfölötti jellegéből kiforgatott «kereszténység» számára kegyelemért esedeznek. A ezím, a melyen a győzelmes kultúrát könyörületre szeretnék birni, a kereszténységnek a múltban szerzett sok érdeme s az a körülmény, hogy még ma is jócskán van benne általános ethikai érték. Mondanunk sem kell, hogy a modernisták «mentő actiója» több rendbéli főbenjáró tévedésből indult ki. A keresztenység mindenekelőtt nem agg harczos, a ki sántítva, heptikásan, a hazáért kapott sebek forradásos helyeit mutogatva, részvétet koldúlva kegyelemkenyérre szorulna. A ki ismeri a kereszténységet, jóbarát és ellenfél egyaránt, bámulja duzzadó életerejét s kénytelen megvallani, hogy életerejét és életkedvét tekintve, nyoma sincs rajta kétezer esztendő viharainak s egy csöppet sincs olyan formája, mint a ki a sír szélén áll és halni vágyik. Azután meg: nyissuk föl szemünket, lássunk és tájékozódjunk. A kereszténységnek ebben a mi sokat szidott korunkban sincs baja lényege, természete szerint hitetlen, keresztény- vagy katholikusellenes kultúrával, de igenis annál több dolga és baja van istentagadó, vagy legalább antikatholikus tudósokkal s az ezektől időről időre inaugurált kultúrirányzatokkal. A kultúrát emberek csinálják, a kik ebbe a kultúracsináló munkájukba is beleviszik minden valódi vagy mondvacsinált tudományosságuk mellett is korlátolt, véges voltukat és nem egyszer elfogultságukat is. Haeckel például tudós és nagyeszű ember, de az obiectiv tudomány szerint fanatikusa egy eszmének s ennek szolgálatában nem annyira kultúracsináló tudós, mint inkább elfogult pártember. Ha a kultúrmunkának itt érintett és elvitázhatatlan természetét s magának a kultúrának ettől nyert anyajegyét szem előtt tartjuk, nem fogjuk a kultúrát az békülni a modern művészettel. A katholikus magyar egyházművészetet a modernség jegyében igyekeznek felvirágoztatni». Huszadik Század, XII. évfoly. 4. sz. 1911. 484. 1.