Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

lehessen. Előzetes megbeszélések után 1885 végén a hittudományi kar tanárai javaslatot dolgoztak ki, hogy lehetne az egyes hittudományi tár­gyak óráinak leszállításával a tanárképzőnek több időt engedni. Ezt a javaslatot 1886 január 21-én, majd folytatólag február 3-án tárgyalták az intézet összes tanárai 1 s a megbeszélés eredménye az lett, hogy a jövő­ben a szerdai órák is a tanárképzés ezéljait szolgálhatták. 2 Csekély kis változtatás, a szombati vecsernyének 1891 augusztus 29-i megállapodással d. u. 2 óráról 722-re való' áthelyezése lehetővé tette, hogy a tanárképző tanárai szombaton délután is tarthassanak előadásokat. 3 A rendes, d. e. 8-tól 12-ig, d. u. 2-től 4-ig tartó előadásokon azonban nem lehetett mindazt elvégezni, a mi a tanári vizsgálatok érde­kében szükségesnek mutatkozott. A seminariumi gyakorlatok és az ezekhez hasonló elfoglaltságok szintén időt kívántak. Ezek miatt a szerdai és szombati időt kellett kihasználni azzal, hogy a tanári vezetés, és ellenőrzés alatt folyó munka idejét egészen esti 7 óráig kitoljuk. Mikor a tudományos nevelés végső ezélja és betetőzése maga a hittudományi oktatás volt s ennek nem kellett más irányú tanulmá­nyokra tekintettel lennie, a kedd és szombat délutánt s az egész csü­törtököt kivéve, melyek szünetnek voltak hagyva, a többi napon d. e. 8-tól 10-ig, d. u. 2-től 4-ig theologiai előadások voltak. 4 A délutáni órákra, a mint látszik, régi szokásból az a gyakorlat fejlődött ki, hogy a tavaszi hónapoktól nem 2-től, hanem 3-tól kezdődtek az előadások. 5 Ez a szokás 1844 április 14-ig maradt fönn, mikor azután a tanul­mányi ülés kimondotta, hogy a «nyári» előadásokat is d. u. 2 órakor kell megkezdeni. 6 Az 1853—1854-i iskolai évtől kezdve néhány napon változtatni kellett a szokott előadó órákon, mivel a német és görög nyelv tanítá­sára nem jutott volna idő. Az ezen évi órarend szerint a III—IV. éve­seknél hétfőn, kedden, szerdán, pénteken délelőtt 8—10-ig voltak ugyan előadások, de a theologiai órák közé kedden d. e. 9—10-ig a németet is beosztották, szombaton pedig 8—9-ig theologia, 10—11-ig (!) görög volt; a délutáni előadások 2—4-ig voltak. Az I—II. éveseknél az iskolás napok délelőttjein 8—10-ig, délutánjain 2—4-ig theologiai tárgyakat adtak elő. A német és görög nyelv tanítása végett 3 új órát vettek föl 1 Jk. II. 126. 1. a U. o. 167. 1. 3 U. o. 189. 1. 4 A pannonh. Sz.-Benedek-R. tört. V. 679—681. 11. 5 Simon Zsigmondnak az 1834—1835-i isk. év második feléről írt naplótöre­dékében olvassuk: «22. Apr. A meridie hora 3. inclioatae sunt praelectiones aestivales.» 0 In eo conventum est, ut praelectiones aestatis quoque tempore — sublata altéra consuetudine — hora 2. pomeridiana initium sumant. Jk. I. XXI. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom