Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

zadi okleveleken, de Szekszárdon 1331-ben együtt is tevékenykedett János cantor és Pál lector, Zoboron pedig 1393-ban Ádám cantor és Mihály lector. A visegrádi iskola egyik nemes növendéke, Domonkos deák 1363-ban az „expositio super librum Boveti de disciplina scholarium" című művet s egyéb könyveket akart megszerezni s erre kért pénzt nővérétől, Klára asszonytól, mert „rostával merít vizet az, aki könyv nélkül akar tanulni". A középkorban Boethiusnak tulajdonított könyvet valójában Konrád klerikus írta a XIII. század első felében s benne a párizsi egyetem életét és tanulmányait ismertette. A legkiválóbb latin iskola Pannonhalmán működött; annak képe lebeghetett a Hun Krónika szerzője előtt, amikor 1260 körül azt mesélte, hogy Sabariában a longobard uralom idején az egész Földkerekség népe számára olyan főiskola, „generalis schola" volt, melyben a költők múzsáit s a bölcselők tanításait pogány szellemben ugyan, de nagy szeretettel ápolták. Mivel írónk mit sem tudott sem az ókori Sabariáról, sem annak holmi longobardkori kulturális szerepléséről — nyilvánvaló, hogy a Sabaria Sicca mellett emelkedő Pannonhalma iskoláját s annak hatását kívánta ilyen túlzott és archaizált formában dicsőíteni. Az alapvető középfokú latin tanítást a főiskolai munka követte. Mivel a bencés szerzetesnek mint „monachus chori"-nak legfőbb hivatását az istentisztelet végzése alkotta, s mivel a magyar bencések többsége fölvette a nagyobb papi rendeket, természetes, hogy bizonyos fokú teológiai és liturgikus ismereteket meg kellett szerezniük. A speciális magyar munkakör, a XIII. század közepe óta általánossá vált hiteleshelyi működés s egyesek királyi kápláni szolgálata viszont köz- és magánjogi tudást s közhitelű iratok, oklevelek kiállításában való jártasságot követelt a szerzetesek jó részétől. Ily körülmények közt érthető, hogy a magyar apátságok iskolaügye és műveltsége nem hanyatlott el annyira, mint pl. a német kolostoroké. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy nem volt nagy szükség a Summa Magistri-bulla rendelkezésére. Ennek értelmében minden 20 konventtag után 1—1 tehetséges, s az otthoni tanulmányait már elvégzett fiatalabb rendtársat néhány évre egyetemre kellett küldeni, hogy ott a hittudomány vagy az egyházjog terén továbbképezze magát s majd monostorába visszatérve eredményesebben taníthassa az otthoni ifjúságot. Amikor tudjuk, hogy a magyar rendtartomány milyen példás buzgósággal szervezte meg és hasznosította a káptalani intézményt, ak36 Szent Benedek fiainak II. 561