Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

addig a mi királyi apátságaink fölvirágoztak. Nálunk inkább az ország távolabbi részein fekvő s magukra hagyott kisebb monostorok gyöngültek és pusztultak el, mint keleten Meszes, Dabolc, északon Péteri, a Tisza mentén Százdmonostor, Torna j, a Fehér-Körös mellett Pankota, délen Osztromindszent, Nagyolaszi. Szerzeteseink származására, társadalmi és nemzetiségi kapcsolataira szintén kevés adatunk van. Az bizonyos, hogy nálunk kizárólagosan nemesi apátságok nem voltak — a fölvételt csupán szabad származáshoz kötötték. Ha láttuk is, hogy Kölesei Konrád tekintélyes birtokát és várispáni állását elhagyva lépett a pannonhalmi szerzetesek közé 1265 körül — azok apátja, Salamon (1243—52) egyszerű családból származott, mert nővére egy ácsnak volt a felesége. Hogy a tehetősebb nemesek gyermekei közül is többen léptek a szerzetesi pályára, azt abból következtetjük, hogy a pannonhalmi apátság 1320-ban pápai engedélyt kért és kapott, hogy az ott szerzetbe lépő és fogadalmat tett szabad személyek „birtokait, ingó és ingatlan javait" elfogadhassa és megtarthassa. Az oda tartozó Szigfrid bencésről azt tudjuk, hogy lőcsei polgárcsaládból származott, a zalavári Jakab pedig Horváthi Miklós birtokos nemes fia volt. Nemzetiségi tekintetben a bencések túlnyomó többsége magyar családból származott. Bár a trois-fontainesi ciszterci Alberik az 1230-as években azt írta Világkrónikájába, hogy Somogyvárra „nem szoktak másokat fölvenni, mint franciákat" — az akkortájt ott is meginduló hiteleshelyi munka szükségessé tette a magyarul értő, magyar származású egyének fölvételét. De rajtuk s a már említett apátokon kívül mások is jöttek külföldről, mint a szekszárdi János (1323) Csehországból. A somogyvári házgondnokban, a besenyő Jakabban s a Pannonhalmán, majd Garamszentbenedeken szereplő lőcsei cipszer Szigfridben a hazai nemzetiségek képviselőit láthatjuk. Egyházi vonatkozásban érdemes megjegyezni, hogy a mi bencéseink sem vették föl kivétel nélkül a papi rendeket. Ezt nemcsak a már idősebb Kölesei Konrád nem tette meg Pannonhalmán, hanem az a szekszárdi Tamás sem, akit V. Orbán 1365ben a szekszárdi apátság élére állított. Akkor még éppúgy csak diákonus volt, mint a Zoboron 1386-ban szereplő Mátyás, kinek rendtársa, Mihály 1388-ban szubdiákonusként szerepelt. De László visegrádi apát káplánja, Egyed testvér is csupán szubdiákonusi fokozattal rendelkezett 1398-ban. A konventek belső életére az elöljárók, illetőleg tisztségviselők működése vet világot. A monostorok életét az apátok mellett 559