Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet
Befejezés • A múlt és jövő határán
gyakorlatok is, melyek mint korszerűtlenek, mint többé már nem aktuálisak, figyelmen kívül hagyhatók. A közel másfélezer éves történetünk folyamán sokszor találkoztunk reformmozgalmakkal, s láttuk, hogy azok vezetői akkor lettek nagy és történetformáló egyéniségek, amikor a bencés „örök" eszméket és értékeket s a jogos korigényeket harmonikus ötvözetbe, kellő formába tudták önteni, amikor az „ora et labora" elve alapján, az imádság és a munka révén újult erővel tudták Isten felé irányítani a maguk, szerzeteseik és kortársaik életét. Bizonyos, hogy korunk sokarcú kulturális, társadalmi és gazdasági világában, csodálatos tudományos és technikai fejlettségében s a II. vatikáni zsinat által hozott szellemi-lelki indítások és vajúdások közepette különlegesen nehéz a bencés szerzetesség és azon belül a pannonhalmi kongregáció számára megállapítani azt a korszerű, modern életformát, mely egyaránt megfelel Szt Benedek szellemének, a nemes rendi hagyományok kötelmeinek s a helyzet követelményeinek. Ehhez nagy körültekintésre, bölcs előrelátásra s az Űristen különleges segítségére van szükség. Az azonban világos, hogy a bencés élet legfőbb célja, értelme és tartalma sohasem lehet más, mint — a Regula szavát használva — „Christo, vero regi militare", Krisztusnak, az igazi királynak katonáskodni azért, „ut in omnibus glorificetur Deus", hogy mindenben Isten dicsőítessék. -027